Újabb menekülthullámot előznének meg a törökök az idlíbi beavatkozással

Az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban vasárnaptól beavatkozó török haderő egyik célja egy újabb menekülthullám megelőzése – mondta Binali Yildirim török miniszterelnök kedden Ankarában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.

A Hürriyet című, tekintélyes török napilap információi szerint Idlíb tartomány eredeti népessége mintegy 2 millió. A környező, konfliktus sújtotta területekről, de főként Aleppóból, tavaly óta ezen felül még egymillió ember érkezett oda. Ők nehéz körülmények között, menekülttáborokban élnek.

A tavaly december 30. óta érvényben lévő általános tűzszünet fenntartásáért kezeskedő Törökország, Oroszország és Irán szeptember közepén Asztanában arról állapodott meg, hogy feszültségcsökkentési övezeteket alakít ki Szíria több pontján, köztük Idlíb tartományban. Moszkva, Ankara és Teherán deklarált célja, hogy ellenőrizze a fegyvernyugvás betartását, biztosítsa a humanitárius segélyszállítmányokat és előmozdítsa a politikai rendezés folyamatát.

Idlíb tartomány jelenleg az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékelt lázadói mellett részben annak a Haját Tahrír as-Sám (HTS) dzsihadista szövetségnek a fennhatósága alatt áll, amely az SZSZH-tól eltérően nem hajlandó fegyverszünetet kötni Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányával. Az SZSZH-val együttműködő török haderő 500 katonai rendészt telepít a térségbe. A biztonsági övezetekről szóló szerződés hatálya a tárgyaló felek által megállapított 6 hónapos határidő lejárta után meghosszabbítható.

Yildirim keddi beszédében egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az idlíbi menekülttáborokban élők közé szélsőségesek is beszivárogtak.

A török kormányfő felszólalásában a Washington és Ankara között kialakult diplomáciai viszályra is kitért. Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége vasárnap jelentette be: a bevándorlóvízumok kivételével nem állítanak ki több vízumot török állampolgároknak, nem sokkal később Törökország hasonló lépésre szánta el magát.

Binali Yildirim úgy fogalmazott, hogy ez a viselkedés az állampolgárokat bünteti, valamint nem illő egy olyan nagy és ráadásul szövetséges országhoz, mint az Egyesült Államok. Hangsúlyozta: a problémát mihamarabb meg kell oldani.

Washington azután intézkedett így, hogy a múlt héten a török hatóságok letartóztatták az amerikai konzulátus egyik állítólagos török munkatársát. Metin Topuz a gyanú szerint kapcsolatban állt a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen mozgalmával, aki 1999 óta az Egyesült Államokban él.

A török hatóságok a 2013. decemberi korrupciós botránnyal összefüggésben a török kormány és az alkotmányos rend megdöntésének kísérletével vádolják Topuzt. Washington szerint a vádak alaptalanok, a török külügyminisztérium ugyanakkor közölte: a férfi nem szerepel az amerikai intézmény alkalmazottainak hivatalos listáján, és nincs semmiféle diplomáciai vagy konzuli kötődése sem.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

sziria-rakka_640

Rakka hivatalosan is felszabadult

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

Read More »
brexit-5_640

Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Read More »