Október végéig marad életben az Air Berlin

A cég hétfői közlése szerint legkésőbb október 28-ig működik a légitársaság, miután a napokban létrejön a megállapodás az easyJet diszkont légitársasággal, illetve a Lufthansával a vagyonelemek átadásáról. A teljes átadás-átvételi eljárás a versenyhivatali ellenőrzések miatt csak hónapok múlva zárulhat le.

Az Air Berlin augusztus végén jelentett fizetésképtelenséget, miután addigi partnere és befektetője, az Etihad Airways nem finanszírozta tovább az évek óta több százmillió eurós veszteséget termelő légitársaságot. A német állam visszatérítendő 150 millió eurós hitelkeretet biztosított, amelyből a bevétellel nem fedezett kiadásokat fedezik az átmeneti időszakban, az Air Berlin vagyonelemei pedig az easyJethez, illetve a Lufthansához kerülnek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A repülőgépeket üzemben tartó technikai részleg (Airberlin Technik) egyik kiválasztott partner profiljába sem illeszkedik, ezért a teljes munkaidőben 850 embert foglalkoztató leányvállalatot külön értékesítik, a pályázatokat október 22-ig várják.

A társaság korábbi tájékoztatása szerint a 144 repülőgépből álló flotta legnagyobb része, 93 gép a személyzettel és a járatok közlekedéséhez szükséges leszállási jogokkal együtt a Lufthansához kerülhet. Az easyJet 27-30 gépet vehet át.

A hétfői körlevélben kiemelték: hetekig, vagy akár hónapokig is tarthat, mire az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóság illetékes versenyfelügyeleti hatóságként elbírálja az Air Berlin feldarabolásáról szóló értékesítési szerződéseket.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Brexit: a Munkáspárt mozgolódik, Theresa May mindent kizár

Nagy többséggel jóváhagyták kedden a brit Munkáspárt kongresszusán a párt Brexit-stratégiáját, amely nyitva hagyja az újabb népszavazás lehetőségét is, Theresa May pedig megismételte azt a sokszor hangoztatott nézetét, hogy egy esetleges rossz megállapodásnál az is jobb, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az EU-ból. A határkérdés azonban így sem oldódik meg.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás