A kemény Brexittel összeomolhat a brit munkaerőpiac

Munkaerőhiányt és áremelkedéseket okoz a brit kiskereskedelemben a külföldi EU-munkavállalók jövőbeni jogi státusát övező bizonytalanság a Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) hétfőn közzétett felhívása szerint.

A szakmai szervezet kimutatta, hogy a brit kiskereskedelmi szektor közvetlenül 170 ezer külföldi uniós alkalmazottat foglalkoztat – ez a teljes kiskereskedelmi munkaerő 6 százaléka, ám a raktározási és az áruelosztó munkahelyeknek több mint a negyedét külföldi EU-munkavállalók töltik be – áll a BRC hétfői felhívásában.

A szövetség szerint a brit kiskereskedelmi vállalatok 22 százaléka máris arról számolt be, hogy megindult a külföldi EU-alkalmazottak elvándorlása, a cégek 56 százaléka pedig azt jelentette, hogy más uniós országokból érkezett munkavállalóik félnek a jövőbeni nagy-britanniai tartózkodási jogosultságaikat övező bizonytalanságok miatt.

A brit kormány által a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak érvényesítésére kidolgozott, június végén ismertetett javaslatcsomag szerint azok, akik egy később kijelölendő határnapig már öt évet életvitelszerűen eltöltöttek Nagy-Britanniában, “letelepedett” jogi státust kaphatnak.

Ennek alapján a brit EU-tagság megszűnése után is ugyanolyan jogok illetnék meg őket az egészségügyi ellátásban, az oktatásban, a szociális juttatásokban és a nyugellátásban, mint a brit állampolgárokat. London eddig nem tett konkrét utalást arra, hogy ezért mennyit kell majd fizetni, de brit sajtóértesülések szerint e státus megadása annyiba kerülne, mint a brit útlevél kiállítási költsége, amely jelenleg 72,50 font (mintegy 26 ezer forint).

Az utóbbi időben több más brit szakmai szervezet is az EU-munkaerő bevándorlásának korlátozásából eredő kockázatokra figyelmeztette a brit kormányt.

A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) minapi felhívásában közölte: a brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatokat ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett.

A BHA közleménye szerint a brit vendéglátó ágazatnak évente legalább 60 ezer új munkavállalót kell toboroznia a külföldi EU-tagországokból, hogy betölthesse azokat a megüresedő munkahelyeket, amelyekre szakképzett hazai jelentkezőket nem talál. A szakmai szervezet becslése szerint tíz évbe telne a megfelelő számú hazai munkaerő szakképesítése, és ez alatt brit vállalkozások mennének csődbe.

A brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) elnöke, Meurig Raymond a szervezet idei éves kongresszusán kijelentette: a brit agrárszektornak jelenleg évi 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik.

Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, “a földeken fog elrothadni a termés”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

sziria-rakka_640

Rakka hivatalosan is felszabadult

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

Read More »
brexit-5_640

Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Read More »