Trump szombati Twitter-bejegyzései várható katonai konfliktust sejtetnek

Donald Trump szerint Washington az elmúlt két és fél évtizedben hiába tárgyalt, Észak-Korea csak a bolondját járatta vele, ezért csak egyféleképpen lehet jobb belátásra bírni a kommunista rezsimet, de hogy hogyan, azt az amerikai elnök nem árulta el. 

Az elnök szombaton Twitter-bejegyzésben fogalmazta meg véleményét.

trump twitter

trump twitter 2

“Elnökök és kormányzataik 25 éve tárgyaltak Észak-Koreával, megállapodásokat kötöttek és rengeteg pénzt költöttek” – írta mikroblog-bejegyzésében, majd hangsúlyozta: “ez nem működött, a megállapodásokat még azelőtt megszegték, hogy a tinta megszáradt volna rajtuk, bolondot csinálva az Egyesült Államok tárgyalóiból. Sajnálom, de csakis egyetlen dolog fog működni!”.

Donald Trump nem fejtette ki részletesebben, hogy mire is gondol. Elemzők szerint mondatai várható katonai konfliktust sejtetnek. A héten Trump magas rangú katonai vezetőkkel tanácskozott a Fehér Házban, majd a tárgyalásokról faggatózó újságíróknak azt mondta: “vihar előtti csend honol“. Még korábban – az ENSZ Közgyűlése ülésének általános vitáján elmondott beszédében – azt ígérte, hogy amennyiben Phenjan fenyegetése miatt az Egyesült Államok arra kényszerül, hogy megvédje önmagát vagy szövetségeseit, akkor Észak-Korea a teljes megsemmisüléssel számolhat.

Az elnök nem egyszer foglalt állást amellett, hogy nem nagy híve a párbeszédnek és a diplomáciai megoldásoknak. A múlt vasárnap nyilvánosan is hangot adott annak, hogy szerinte a tárgyalás csak időpocsékolás, miközben Rex Tillerson külügyminiszter Kínában azt hangsúlyozta, hogy Washington elkötelezett a diplomáciai tárgyalások mellett és vannak közvetlen kommunikációs csatornái Phenjannal.

Szombaton helyi idő szerint a kora esti órákban Észak-Karolinába indulva, Trump az újságíróknak sem mondott többet. Közölte: nincs több hozzátennivalója. Hasonlóképpen nyilatkozott Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője is.

Az újságírók arról is kérdezték az elnököt: változatlan-e a bizalma Rex Tillerson külügyminiszterben? “Nagyon jó a viszony, néhány dologban ugyan nem értünk egyet, néhányszor szívesebben látnám, ha (Tillerson) kicsit keményebb lenne, de ettől eltekintve jó a viszony köztünk” – szögezte le Trump.

Közben az amerikai sajtó arról cikkezett, hogy Rex Tillerson távozhat a külügyminisztérium éléről és helyére Mike Pompeo kansasi republikánus politikus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója kerülhet. “Mike Pompeo külügyminiszterként segíthet rendbe tenni az Obama idején felforgatott külügyminisztériumot” – írta pénteken a Breitbart News, hivatkozva Gorka Sebestyén, a Fehér Ház volt tanácsadója egyik rádióinterjújára. “Ez a fickó nagyon lojális az elnökhöz, közülünk való, mesés lenne külügyminiszternek” – nyilatkozta Gorka. Szombaton a CBS rádióban megkérdezték erről Gary Cohnt, a Fehér Ház gazdasági tanácsának vezetőjét is, ő azonban nem kívánta kommentálni a híreket.

Kapcsolódó cikkünk: Cáfolta lemondási szándékát Rex Tillerson

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

sziria-rakka_640

Rakka hivatalosan is felszabadult

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

Read More »
brexit-5_640

Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Read More »