Az orosz légvédelmi rakéták mellé amerikai rakétavédelmi rendszert is kap Szaúd-Arábia

Az Egyesült Államok 15 milliárd dollár értékben ad el THAAD rakétavédelmi rendszert Szaúd-Arábiának.

A Pentagon (védelmi minisztérium) bejelentette, hogy a külügyminisztérium jóváhagyta a fegyverrendszer eladását Szaúd-Arábiának. A tárca közleményében hangsúlyozta: az eladás “egy baráti ország biztonságának javításával elősegíti az Egyesült Államok külpolitikai és nemzetbiztonsági céljainak megvalósítását”. A közlemény leszögezte azt is: a fegyverrendszer eladása nem változtatja meg a térség alapvető katonai egyensúlyát.

A ballisztikus rakéták ellen is védelmet nyújtó THAAD (Terminal High Altitude Area Defense) rakétarendszert a Lockheed Martin fejlesztette ki. Dél-Koreában már hadrendbe állították, és 2012-ben – az iráni fenyegetésre hivatkozva – az Egyesült Arab Emírségek is vásárolt ilyet az Egyesült Államoktól.

A szaúdi uralkodó a héten – elemzők által történelminek minősített moszkvai látogatásán – fegyvervásárlási szándéknyilatkozatot írt alá Oroszországgal is. A nyilatkozat szerint Rijád SZ-400-as légvédelmi rakétarendszereket vásárol Moszkvától.

A két ország megegyezett páncéltörő rakéták, rakéta-sorozatvetők, gránátvetők és Kalasnyikov karabélyok eladásáról is.  Az állami tulajdonú Szaúd-arábiai Hadiipar nevű vállalat – az al-Arabíja pánarab televízió tudósítása szerint – bejelentette, hogy aláírtak egy másik, gyártási jogokról szóló szándéknyilatkozatot is egy orosz fegyveripari céggel.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

sziria-rakka_640

Rakka hivatalosan is felszabadult

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

Read More »
brexit-5_640

Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Read More »