Friss hírek

Ankara nem fogja elismerni a kurd népszavazás eredményét

Törökország a nemzetközi jog és a parlament felhatalmazása alapján minden óvintézkedést megtesz a nemzetbiztonság érdekében, ha azt az észak-iraki kurdok hétfői függetlenségi népszavazását kísérő események veszélyeztetni fogják – közölte hétfőn a török külügyminisztérium.

A tárca egyúttal leszögezte: a referendum mind a nemzetközi jog, mind Irak alkotmánya szempontjából illegitim, így Ankara annak eredményét nem ismeri el.

Mint fogalmaztak: az észak-iraki kurdok lépése “távol áll a józan észtől”, hiszen kockára teszi annak az esélyét, hogy a térség stabillá váljon. “A súlyos hibának meglesz az ára” – figyelmeztetett a török külügyminisztérium.

A tárca ismét arra szólította Erbílt – az autonóm Kurdisztán régió székvárosát -, hogy rövid távú politikai érdekei helyett Irak egészének békéjét és jólétét tartsa szem előtt. A közlemény szerint a török nemzetbiztonsági tanács, valamint a kabinet múlt pénteki ülésén meghatározta az északi-iraki kurdokat sújtó majdani szankcióit. Erről részletek nem szerepelnek a közleményben, de Recep Tayyip Erdogan török államfő korábban jelezte: Ankara “nem hétköznapi” szankciókat készül kivetni az autonóm régióra.

Az NTV török hírtelevízió hétfőn azt jelentette, hogy lezárták az észak-iraki kurd autonóm régió irányából a délkelet-törökországi Habur határátkelőt. Később a török vámügyi és kereskedelmi miniszter, Bülent Tüfenkci árnyalta az értesülést. A miniszter az Anadolu török állami hírügynökségnek elmondta: a határ nincs zárva, de az Észak-Irakból érkezőket biztonsági okokból fokozottan ellenőrzik.

Ankara és Erbíl korábban jó viszonyt ápolt egymással, ennek ellenére a népszavazás bejelentése után, múlt kedden török harckocsik vonultak fel Irak északi határán. A török hadsereg közlése szerint hadgyakorlatról van szó, amely keddig tart majd, vagyis a kurd referendumot követő napon ér véget.

A török törvényhozás szombaton újabb egy évvel meghosszabbította a török hadsereg szíriai és iraki hadműveleteire adott mandátumát. A döntés értelmében Törökország – az észak-szíriai Eufráteszi Pajzs hadművelethez hasonlóan – akár katonailag is beavatkozhat Irakban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamas_logo_934

A Hamász megsemmisítené Izraelt

A Gázai övezetet uraló Hamász az erre irányuló követelések ellenére továbbra sem hajlandó lefegyverezni magát és elismerni Izraelt, és a radikális iszlamista szervezet helyi vezetője szerint nincs ember, aki rábírja őket erre.

Read More »
obama_640

Obama újra a politikai színtéren

A volt elnök csütörtökön New Jerseyben és Virginiában szólal fel pártja kormányzó-jelöltjei mellett. Mindkét szövetségi államban ugyanis november 7-én lesznek a voksolások, s pillanatnyilag mindkét államban a Demokrata Párt jelöltjeinek előnyét jelzik a felmérések.

Read More »