Macron holnap fog beszélni az EU jövőjéről

Emmanuel Macron francia államfő kedden elindítja az eurózóna elmélyítését szolgáló folyamatot és bemutatja az Európai Unió reformját célzó tízéves útitervét.

Az európai reformprogrammal megválasztott francia köztársasági elnök elképzeléseit semmiben sem módosította a német szövetségi parlamenti választások eredménye – hangzott el a francia elnöki hivatalban szervezett sajtóbeszélgetésen.

Emmanuel Macron a párizsi Sorbonne egyetemen francia és uniós diákok előtt mutatja be kedd délután “a több formájú Európáról” szóló elképzelését, amelynek célja az Európai Unión belüli egyhangú döntéshozatali folyamat nehézségeinek áthidalása.

A francia elnök azt szeretné, hogy az uniós tagállamok témánként (energia, védelem, migráció, adó és szociális harmonizáció) lépnének előre azokkal az országokkal, amelyek erre hajlandók, “nem akadályoztatva azon államok által, amelyek erre nem vágynak”.

A német választások miatt, amelyek következtében elképzelhető, hogy Angela Merkel német kancellár az EU megerősítését nem támogató liberálisokkal lép koalícióra, Párizs nem kívánja módosítani a javaslatait, s azt reméli, hogy azokhoz az új német kormány is csatlakozni fog.

“A német liberális párt hangsúlyozta, hogy fontos számára az Európához tartozás, és a Zöldek, akik szintén tagjai lehetnek a következő német kormánykoalíciónak, pedig nagyon Európa-barátok” – mondta Emmanuel Macron egyik tanácsadója. A francia elnöki hivatal annak a jelentőségre hívta fel a figyelmet, hogy Párizs továbbra is “ugyanazzal a partnerrel tárgyal”, mint eddig.

  • Kapcsolódó cikkeink:

“Négy év kormányzati stabilitás áll előttünk Franciaországban és Németországban” – hangsúlyozta az elnöki forrás.

“Ez a jó pillanat az elképzelésünk bemutatására, mert ha túl sokat várunk, a német koalíciós tárgyalások már túlságosan előrehaladott állapotban lesznek, és azt vethetik Párizs szemére, hogy nem ismertette előzetesen a javaslatait” – tette hozzá. A francia elnök “semmit nem szeretne a partnereire kényszeríteni, különösen nem a németekre, de szeretné, ha a javaslatai tárgyát képeznék a koalíciós tárgyalásoknak”.

Emmanuel Macron már többször bemutatta európai vízióját, keddre viszont “több konkrétumot” ígér, mégpedig konkrét példákon keresztül. Ezekből egyik egy európai innovációs ügynökség létrehozása lehet, amelynek fő feladata az európai kezdő vállalkozások, start-upok finanszírozása lenne. Az elnöki beszédben várhatóan szó lesz az európai Erasmus-program kiszélesítéséről, a terrorizmus elleni küzdelem európai feladatairól, valamint a digitalizálás fejlesztéséről is.

Emmanuel Macron a pénzügyi és szociális konvergencia témáját, az oktatási és kulturális politikát is hangsúlyozni fogja, valamint olyan gazdasági eszközök európai fejlesztését, amelyekkel a monetáris válságokkal szembe tud nézni Európa.

A francia elnök ígéretének megfelelően javaslatot tesz majd az eurózóna gazdasági kormányzásának felállítására önálló költségvetéssel, miniszterrel és parlamenttel. Az elnöki hivatal szerint hosszú távon mindenképpen elengedhetetlen, hogy az eurózónának saját költségvetése legyen, de Emmanuel Macron célja jelenleg a folyamat beindítása, nem feltétlenül a részletek meghatározása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

Elég reménytelen helyzetbe került Theresa May

Theresa May szerint holtpontra jutottak a Brexit-tárgyalások, mert nem kívánja semmissé tenni a népszavazás eredményét, és az országot sem fogja feldarabolni. A briteknek viszont lassan be kell látniuk, hogy Írországot nem ránthatják ki az EU-ból, az ír-északír határellenőrzés elkerülésére ennek hiányában pedig egyetlen megoldás létezik: a közös gazdasági- vagy vámövezet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás