Friss hírek

Menekültválság: újra erős a török útvonal

Jelentősen erősödött Olaszországban a tengeren keresztül érkező migránsok száma Törökországból, amely a második számú indulási pont lett Líbia után – ismertette a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség adatait az olasz sajtó csütörtökön.

Az IlSole24Ore gazdasági napilap szerint a Frontex “vészjelzésnek” tartja, hogy év eleje óta 197 százalékkal emelkedett az Olaszországba Törökországból érkező menedékkérők száma a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Idén már mintegy 3 ezren érték el Törökországból a Földközi-tengeren át a dél-olaszországi partokat. Több mint ezren irakiak voltak, a többiek pakisztániak, irániak, szomáliaiak.

Ezzel Törökország a második kiindulási pont lett Líbia után, ahonnan augusztustól jelentősen csökkent az érkezők száma. Az utóbbi két hónapban hetven százalékkal kevesebben keltek útra Líbiából mint tavaly augusztus-szeptemberben.

A török útvonalon érkező migráció feltartóztathatatlan – írta az IlSole24Ore. Az újság hozzátette, hogy a Líbiából induló gumicsónakokkal ellentétben, Törökországból vitorlásokkal és kishajókkal kelnek át a tengeren. Az embercsempész bandák ukrán és orosz közvetítőket használnak.

Az EU-nak “a Törökországgal kötött migrációs megállapodása még tartja magát, de ennél is fontosabb, hogy a migránsok származási országaival kössünk hasonló megállapodásokat” – nyilatkozta Mario Giro olasz külügyminiszter-helyettes.

Ezzel egy időben felerősödött az Algériából és főleg Tunéziából érkező migráció. Nicola Garlone tengernagy, az olasz parti őrség parancsnoka szerdán Tunéziában megállapodást írt alá a líbiai nemzeti egységkormány képviselőivel egy tengeri mentési koordinációs központ felállításáról Líbiában.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamas_logo_934

A Hamász megsemmisítené Izraelt

A Gázai övezetet uraló Hamász az erre irányuló követelések ellenére továbbra sem hajlandó lefegyverezni magát és elismerni Izraelt, és a radikális iszlamista szervezet helyi vezetője szerint nincs ember, aki rábírja őket erre.

Read More »
obama_640

Obama újra a politikai színtéren

A volt elnök csütörtökön New Jerseyben és Virginiában szólal fel pártja kormányzó-jelöltjei mellett. Mindkét szövetségi államban ugyanis november 7-én lesznek a voksolások, s pillanatnyilag mindkét államban a Demokrata Párt jelöltjeinek előnyét jelzik a felmérések.

Read More »