Friss hírek

Egyre többen ellenzik a kurd függetlenségi népszavazást

Az iraki Kurdisztán függetlenségéről szóló népszavazás visszavonását kérte szerdán Maszúd Barzáni iraki kurd elnöktől Szaúd-Arábia, amely szerint a referendum kockázatos Irak és a térség számára – jelentette az SPA szaúdi állami hírügynökség.

Az SPA által idézett “hivatalos forrás” szerint Rijád sürgette Barzánit, hogy “bölcsen és a politikában jártasként” cselekedjen, és ennek megfelelően vonja vissza a szeptember 25-re kiírt népszavazást. Ezzel kellene, hogy “megelőzze a referendumból esetlegesen származó kockázatokat Irak és a térség számára”.

Szaúd-Arábia arra kérte az érintett feleket, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz a referendum körül kialakult viták rendezése érdekében.

Szintén szerdán a kurd autonóm területen található észak-iraki Szuleimáníja városába utazott Fuád Maszúm iraki államfő, hogy ott megbeszélést folytasson Barzánival a referendumról – jelentették helyi sajtóforrások. A tárgyalással kapcsolatban további részleteket a hírügynökségek nem közöltek.

Az iraki kurd elnök kedd este kijelentette, hogy hajlandó elhalasztani a népszavazást, ha Bagdad “elég jó ajánlattal” áll elő az erbíli kurd vezetés számára. Ezzel kapcsolatosan nem közölt részleteket, mindössze annyit mondott, hogy előkészítéséhez három nap áll Bagdad rendelkezésére. Haider al-Abádi iraki kormányfő Barzáni keddi esti megnyilatkozása után néhány órával kijelentette: (Bagdad) azt tudja javasolni (Erbílnek), hogy inkább vonja vissza, mintsem (csak) elhalassza a referendumot. Az iraki miniszterelnök szerint a határok “erővel kikényszerített, egyoldalú megváltoztatása a vérfürdő előtt nyitja meg az utat”.

Washington is ellenzi a kurd függetlenséget

Az Egyesült Államok is nyomást gyakorol az iraki kurdokra és regionális kormányzatukra, hogy tegyenek le a szeptember 25-re kiírt függetlenségi népszavazásuk megtartásáról – derült ki szerdán az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozatából.

Heather Nauert külügyi szóvivő a nyilatkozatában azt írta, ha ragaszkodnak a szavazás megtartásához, annak súlyos következményei lesznek mások mellett a kurdokra nézve is. Szavai szerint a tervezett referendum máris hátráltatja azokat a hadműveleteket, amelyek az Iszlám Állam utolsó iraki bástyáinak visszavételét és a terrorszervezet legyőzését célozzák.

Nauert kijelentette, hogy Irak szomszédai és “gyakorlatilag a teljes nemzetközi közösség” ellenzi a referendum megtartását. Jobb lenne, ha az iraki kurdok inkább tárgyalásokba bocsátkoznának az iraki kormánnyal – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy amennyiben a kurdok mégis megtartják tervezett népszavazásukat, a nemzetközi közösség vissza fogja vonni a Bagdaddal folytatandó tárgyalások elősegítésére vonatkozó ajánlatát.

A referendum kiírása komoly ellenállást váltott ki a nemzetközi porondon is

Az iraki kormány mellett Törökország, Irán és Szíria vezetői egyaránt határozottan ellenzik az észak-iraki kurdok függetlenségének kikiáltását, attól tartva, hogy az Irakon kívül is megerősítené a kurd szeparatista törekvéseket.

A függetlenségi népszavazás megtartása esetén Törökország kemény szankciókkal sújtaná az észak-iraki kurd autonóm régiót – jelentette az Anadolu állami hírügynökség szerdán Recep Tayyip Erdogan török államfő szavaira hivatkozva.

Az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitájában részt vevő Erdogan ezzel kapcsolatban újságíróknak kilátásba helyezte, hogy Ankara “nem mindennapi” intézkedésekkel reagálna a szavazás megtartására, s hozzátette, hogy az esetleges szankciókról a török nemzetbiztonsági tanács pénteki ülésén döntenek.

Szerdán Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is óva intette Erbílt a kurd függetlenségi népszavazás megrendezésétől. Az Európai Unió rendületlenül támogatja Irak egységét, szuverenitását és területi integritását, ezért kerülni kell a tervezett népszavazáshoz hasonló, kontraproduktív és egyoldalú cselekedeteket – szögezte le Mogherini.

Törökország, Irak és Irán együttesen lépne fel referendum ellen

A török, az iraki és az iráni külügyminiszter New Yorkban megállapodott, hogy adott esetben összehangolt intézkedéseket tesznek a szeptember 25-re tervezett észak-iraki kurd függetlenségi népszavazás ellen – jelentette csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség.

Az ENSZ-közgyűlés alkalmával szerdán tartott, háromoldalú találkozó után elfogadott nyilatkozat szerint a tervezett referendum sem a kurdoknak, sem az észak-iraki autonóm kurd régiónak nem lenne hasznára. Mevlüt Cavusoglu török, Ibráhim al-Dzsaafari iraki és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter egyúttal arra szólította Erbílt, hogy álljon el a népszavazástól. A három politikus kiemelte: ehhez a nemzetközi közösség erőfeszítésére is szükség van.

A tárcavezetők nyomatékosították: Iraknak mind a politikai egységét, mind a területi integritását meg kell őrizni. A referendum veszélybe sodorja mindazokat az eredményeket, amelyeket Irak az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szemben “oly nehezen ért el” – mutattak rá a közleményben. A három miniszter leszögezte: a szeptember 25-i népszavazás egyrészt alkotmányellenes, másfelől új, nehezen kezelhető regionális konfliktusok kockázatát rejti magában.

A nyilatkozat arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erbíl és a bagdadi központi kormány közötti ügy csak alkotmányos módon, konstruktív párbeszéd útján megoldható.

Az iraki legfelsőbb bíróság hétfőn Bagdadban elrendelte az észak-iraki, autonóm kurdisztáni régióban tervezett függetlenségi népszavazás felfüggesztését, mert – indoklása szerint – több olyan beadvány is érkezett hozzá, amelyek szerint a referendum alkotmányellenes, ezért a panaszok kivizsgálásig felfüggeszti a függetlenségi népszavazást. Ugyanezt a döntést hozta az iraki parlament is múlt héten, amely szintén elutasította a kurdok szeptember 25-re kitűzött függetlenségi népszavazását, felhatalmazva Haider al-Abádi kormányfőt, hogy tegyen meg minden intézkedést Irak egységének a megőrzésére.

Az észak-iraki Kurdisztán parlamentje múlt pénteken hagyta jóvá, hogy szeptember 25-én népszavazást tartsanak a függetlenségről három kormányzóságban és a kurdok ellenőrzése alatt álló területeken.

Kapcsolódó cikkünk: Amit a kurd függetlenségi népszavazásról tudni érdemes

Forrás: MTI/dpa/EFE/Reuters/AP/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamas_logo_934

A Hamász megsemmisítené Izraelt

A Gázai övezetet uraló Hamász az erre irányuló követelések ellenére továbbra sem hajlandó lefegyverezni magát és elismerni Izraelt, és a radikális iszlamista szervezet helyi vezetője szerint nincs ember, aki rábírja őket erre.

Read More »
obama_640

Obama újra a politikai színtéren

A volt elnök csütörtökön New Jerseyben és Virginiában szólal fel pártja kormányzó-jelöltjei mellett. Mindkét szövetségi államban ugyanis november 7-én lesznek a voksolások, s pillanatnyilag mindkét államban a Demokrata Párt jelöltjeinek előnyét jelzik a felmérések.

Read More »