Kétéves átmeneti időszakkal tolódhat ki a Brexit

Theresa May csütörtökön szokatlanul hosszú, két és fél órás kabinetülést tartott, amelyen ismertette minisztereivel a feszült figyelemmel várt pénteki beszéd tartalmát.

A BBC értesülése szerint az értekezleten szóba került lehetőségként az is, hogy Nagy-Britannia a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének időpontjától számítva két évig terjedő átmeneti időszakról kötne megállapodást az Európai Unióval.
Ezt a brit üzleti szektor a Brexit-folyamat elindulása óta követeli a kormánytól, tartva attól, hogy az EU-tagság átmenet – és esetleg megállapodás – nélküli megszűnése súlyos károkat okozó sokkhatásként érné a brit gazdaságot.

A brit miniszterelnök londoni kormányforrások szerint “nyitott és nagyvonalú” javaslatot tesz pénteki firenzei beszédében az Európai Uniónak. A britek szerint “nagyvonalú” ajánlat azonban nem feltétlenül számíthat pozitív fogadtatásra az EU részéről.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Hasonló jelzőkkel harangozták be az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárokra vonatkozó tervezett szabályozást is, a polgárok jogainak biztosítása azonban továbbra is az egyik megoldásra váró feladat a kilépési folyamatban – sőt, valójában még semmilyen kérdésben nem sikerült a feleknek egyezségre jutniuk…

Egyik fő kérdésben sem sikerült érdemi előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló tárgyalások e heti, harmadik fordulóján – jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója augusztus 31-én Brüsszelben.

A harmadik fordulóban is megakadtak a Brexit-tárgyalások

 

Felkapott hírek

Friss hírek