A végéhez közeledik a rakkai offenzíva

Végső szakaszába ért Szíriában a Rakka felszabadítására indított hadművelet az Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű fegyveres koalíció szerdai bejelentése szerint.

A város területének mintegy 80 százalékát sikerült visszaszerezni az Iszlám Állam terrorszervezet harcosaitól. Az SDF közleményében azt is tudatta, hogy új frontot nyitottak a dzsihadista szervezet ellen Rakka északi határánál, ami azt jelzi, hogy a művelet “már a végéhez közelít”.

A kurd és arab erőket tömörítő Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenzéki szervezet júniusban indította meg a Rakka és környéke felszabadítását célzó ostromát, a szervezet előrenyomulását az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje és az amerikai különleges erők is segítik. Rakka “a kalifátus fővárosa”, az Iszlám Állam központja Szíriában.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szintén azt közölte szerdán, hogy Rakka területének döntő többségét – 90 százalékát – visszavették az SDF erői. A londoni székhelyű emigráns szervezet arra figyelmeztetett, hogy a legfőbb nehézséget most az jelenti, hogy az Iszlám Állam tagjai korábban rengeteg gyalogsági aknát helyeztek el a térségben.

Kapcsolódó cikkünk: Lassan kifüstölik az Iszlám Államot Rakkából

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Konkrét eredménnyel zárul az idei harmadik Korea-közi csúcs

Észak-Korea beleegyezett abba, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereli a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet, amennyiben az Egyesült Államok is teljesíti a szingapúri amerikai-észak-koreai megállapodásban foglaltakat - jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott közös sajtótájékoztatóján Phenjanban szerdán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás