A vártnál is több pénzt kaphat az amerikai hadsereg

A védelmi költségvetés kivételesen nagy arányú emelését szavazta meg hétfőn az amerikai szenátus, támogatva Donald Trump elnök törekvését egy nagyobb és erősebb hadsereg megteremtésére, sőt jelentősen túllépve az elnök által kért kereteket.

Az összeg még nem végleges, de a szenátorok hatalmas többséggel – 89 szavazattal 8 ellenében – fogadták el az október 1-jével kezdődő, 2018-as költségvetési évre vonatkozó, úgynevezett nemzetvédelmi felhatalmazási törvényt (NDDA), amely 700 milliárd dollárt irányoz elő a védelmi kiadásokra. Ezen belül mintegy 640 milliárdot szavaztak meg a Pentagon fő tevékenységére, a fegyvervásárlásokra és a katonák zsoldjára, illetve 60 milliárdot az afganisztáni, az iraki, a szíriai és más külföldi műveletekre.

Ez mintegy 15 százalékkal magasabb az Obama-kormány utolsó teljes évére, 2016-ra elfogadott amerikai védelmi büdzsé összegénél, 6 százalékkal haladja meg a 2017-es összeget, valamint 5 százalékkal azt a 668 milliárdot, amelyet korábban az elnök kért megszavazni a 2018-as évre. A képviselőház még júliusban 696 milliárdos összeggel szavazta meg a törvényt, s a két változatot még össze kell fésülni, mielőtt Donald Trump aláírja.

Az elfogadott védelmi törvényben tételesen szerepelnek a tervezett fegyvervásárlások, mindenekelőtt 94 új F-35-ös vadászgép és 13 új hadihajó beszerzése – előbbi 24-gyel, utóbbi öttel több annál, amennyinek az elfogadását az elnök kérte a kongresszustól.

Az észak-koreai interkontinentális ballisztikus rakéták által jelentett új fenyegetés hatására a kongresszus tagjai emelni akarják a rakétaelhárításra szánt ráfordításokat, így az elnök által kértnél 8 százalékkal nagyobb összeget, 8,5 milliárd dollárt szavaztak meg erre a célra.

A katonák zsoldjára szánt összeget 2,1 százalékkal emelték meg.

A vitában John McCain arizonai szenátor, a szenátus fegyveres erők bizottságának elnöke azt hangoztatta, hogy a védelmi költségvetés drámai emelésének hiányában, a kiképzés és a felszerelés hiányosságai miatt veszítenének hadra foghatóságukból a különböző haderőnemek. A veterán szenátor szerint legalábbis részben a megfelelő finanszírozás hiánya okozhatta az elmúlt időszakban sorra bekövetkezett hadihajó- és helikopterbaleseteket.

A védelmi költségvetés most elfogadott, nagy arányú növelése várhatóan jelentős problémákat okoz majd a kongresszus két házában megszavazott változatok végső jóváhagyásakor, mivel a kisebbségben lévő demokraták kilátásba helyezték a nagyobb emelések megakadályozását, amennyiben azokat a republikánusok az állami költségvetés nem védelmi célú programjainak lefaragásával akarnák fedezni.

Kapcsolódó cikkeink:

Ukrajnának is jut

Az amerikai szenátus jóváhagyta az Egyesült Államok 2018-as nemzetbiztonsági költségvetéséről szóló törvényjavaslatot, amely 500 millió dollár támogatást helyez kilátásba Ukrajnának védelmi célokra, valamint engedélyezi, hogy élet kioltására is alkalmas védelmi fegyvereket adjon az Egyesült Államok a kelet-európai országnak – közölte kedden Petro Porosenko ukrán elnök a Twitteren.

Az UNIAN ukrán hírügynökség tudósítása szerint a jelenleg New Yorkban tartózkodó ukrán államfő mikroblogjában kiemelte, hogy törvényhozási szinten most először tettek javaslatot Washingtonban “ilyen fajta” védelmi fegyverek szállítására Ukrajnának. Porosenko kifejtette, hogy többek között olyan védelmi eszközökről van szó, mint haditengerészeti aknaelhárító eszközök, légvédelmi és vízfelszín fölötti megfigyelő radarok és part menti járőrhajók.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában kijelentette, hogy nem járul hozzá a délkelet-ukrajnai válság rendezéséhez, ha az Egyesült Államok élet kioltására is alkalmas védelmi fegyvereket szállít Ukrajnának. Hozzátette, hogy a fegyverszállítások nem járulnak hozzá a feszültség csökkentéséhez sem az ukrajnai régióban. Emlékeztetett rá, hogy az orosz vezetés, így Vlagyimir Putyin orosz elnök is már többször hangot adott ennek az álláspontnak.

Az ukrán államfő hétfőn kezdett háromnapos munkalátogatást az Egyesült Államokban, ahol részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános vitáján. Ennek keretében az elnöki hivatal tájékoztatása szerint várható, hogy Porosenko több ország vezető tisztségviselőivel – köztük Donald Trump amerikai elnökkel – is kétoldalú megbeszéléseket folytat.

Több mint 3000 katonával erősítik az afganisztáni csapatokat

Az Egyesült Államok több mint 3000 katonát küld Afganisztánba csapaterősítésként – jelentette be hétfőn James Mattis amerikai védelmi miniszter Washingtonban. Hozzátette, hogy a katonák egy része már úton van, és a többieket is értesítették afganisztáni vezénylésükről.

Donald Trump elnök augusztus végén, az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton elmondott beszédében vázolta fel az amerikai kormány új afganisztáni és tágabb, dél-ázsiai stratégiáját. Az elnök akkor nem közölt konkrét számokat és dátumokat, a részleteket a védelmi minisztériumra bízta. Tovább

Kapcsolódó cikkünk: Hivatalosan is elrendelték az amerikai csapatnövelést Afganisztánban

Újságírók kérdéseire válaszolva Mattis kitért az észak-koreai helyzetre is. Részletekbe nem bocsátkozott, de olyan katonai megoldások lehetőségére utalt, amelyek egyúttal megóvhatnák Dél-Koreát északi szomszédjának brutális válaszcsapásától. Az amerikai miniszter mindemellett úgy vélekedett, hogy a diplomácia és a szankciók elegendő nyomást gyakorolnak Phenjanra.

James Mattis szerint úgy tűnik, hogy Észak-Korea rakétakísérletei szándékosan elkerülnek egy határvonalat, amelyről Phenjan úgy hiszi, azt átlépve már súlyos károkat okozna.

Mattis dél-koreai kollégájával megvitatta az amerikai taktikai nukleáris fegyverek ismételt dél-koreai telepítésének kérdését. Nem pontosította ugyanakkor, hogy Washington fontolgatja-e ezt a lépést a jelen helyzetben.

A dél-koreai védelmi tárca vezetője korábban bejelentette: érdemes lenne fontolóra venni a szóban forgó fegyverek telepítését Phenjan nukleáris fenyegetésének tükrében. Szakértők azonban úgy vélik, ez növelné egy véletlen konfliktus kockázatát a térségben.

Forrás: MTI/AFP/Reuters/AP/TASZSZ/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek