Az indiai piacon próbálkozik a Ford

Szándéknyilatkozatot írt alá stratégia együttműködés létesítéséről elektromos járműtechnológiai és mobilitási szolgáltatási területeken az amerikai Ford Motor Co. és az indiai Mahindra and Mahindra Ltd. – jelentette be közös közleményben hétfőn a két autógyár.

A tervezett együttműködés mindkét fél számára lehetővé teszi, hogy erősségeik kölcsönös hasznosításával vegyenek részt a globális autóipar gyökeres átalakulásában – áll a közleményben. Az együttműködésnek köszönhetően a Ford a Mahindra indiai értékesítési hálózatát, a Mahindra pedig a Ford fejlődő piacokon kiépített piaci pozícióját tudja majd hasznosítani. A két autógyár szakemberei három éven keresztül egyeztetnek majd a kooperációs lehetőségekről, a végleges döntésre a stratégiai együttműködésről ezután kerül sor.

A Ford azt követően igyekszik megvetni a lábát az indiai piacon, hogy nagy versenytársai, a Volkswagen, a General Motors és a Fiat Chrysler nem sok sikerrel jártak olyan, náluk lényegesen kisebb autógyárakkal szemben, mint a Maruti Suzuki vagy a Hyundai Motor. A General Motors például májusban jelentette be, hogy két évtized után az idei év végétől feladja próbálkozásait a miniautók által uralt indiai piacon.

A Ford egyike a legnagyobb autóipari exportőröknek Indiában, ahol számos jármű és motorgyártó üzemmel rendelkezik. Eddig már több mint kétmilliárd eurót invesztált az országban és egy technológiai fejlesztési központ építését is tervezi Chennaiban termékeinek a helyi piacra való adaptálására.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek