Londonban több tízezren tiltakoztak a Brexit ellen

Tízezrek tüntettek szombaton Londonban a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése ellen.

A People’s March for Europe (Népi felvonulás Európáért) címmel megrendezett demonstráción a szervezők szerint legalább 50 ezren vettek részt. A menet a Hyde Parktól indult, és Trafalgar-tér, majd a kormányzati negyed főutcája, a Whitehall érintésével a parlament épülete előtti térre érkezett. A tömeg a Whitehallról nyíló Downing Streetnél, a miniszterelnöki hivatalnak és rezidenciának otthon nyújtó, kerítéssel elzárt kis utcánál hangos pfújolásban tört ki.

A tüntetés egyik mottója az Exit from Brexit (Kiszállás a Brexitből) volt. Több ezer tiltakozó az Európai Unió kék lobogóját emelte a magasba a parlament elé érve. A demonstráció egyik főszervezője Sir Bob Geldof rockzenész és társadalmi aktivista volt.

Részt vett a megmozduláson Sir Vince Cable, a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták vezetője is, aki kijelentette: meg kell állítani a Brexit-folyamatot, mert azt csak a Konzervatív Párt vezette “hozzá nem értő, működésképtelen, megosztott kormány akarja rákényszeríteni az országra”. A Liberális Demokraták az egyetlen országos parlamenti erő, amelynek programjában a kilépési folyamat visszafordítása szerepel.

Cable a BBC televíziónak nyilatkozva nemrégiben kijelentette: az emberek rá fognak jönni, hogy a brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazáson – amelyen a kilépésre szavazók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe – nem arra voksoltak, hogy elszegényedjenek, ezért az ő meggyőződése szerint ismét napirendre kerül majd az a kérdés, hogy Nagy-Britannia ne maradjon-e mégis az Európai Unió tagja. “Kezdek hinni abban a lehetőségben, hogy esetleg nem lesz Brexit” – fogalmazott a brit liberális párt vezetője a minapi BBC-interjúban, hozzátéve: a kiutat egy újabb népszavazás kínálhatja, abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy a Brexit katasztrofális következményekkel jár.

A szombati People’s March for Europe demonstráció szervezői is azzal a felhívással hirdették meg a tüntetést, hogy újabb referendumot kell tartani a brit EU-tagságról, és e népszavazáson egyértelműen a választható lehetőségek között kell lennie a bennmaradásnak az Európai Unióban.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás