Drasztikusan csökkent a Földközi-tengeren át Olaszországba érkezők száma

Az év eleje óta 100 003 migráns érkezett Olaszországba a római belügyminisztérium adatai szerint – írta az APA osztrák hírügynökség szombaton.

Ez 19,7 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához képest, amikor 124 555 illegális határátlépőről adtak hírt az olasz hatóságok.

Július óta egyre csökken a Földközi-tengeren át Olaszországba érkezők száma: augusztusban mindössze 876-an tették meg sikeresen a veszélyes utat – közölte az olasz belügyminisztérium péntek este.

Belpolitikai vihart kavart Olaszországban az NGO-k szabályozása

Lemondással fenyegetett Marco Minniti olasz belügyminiszter, miután a római kormány balközép politikusai nem támogatták őt a nem kormányzati szervezetek (NGO) munkáját szabályozó intézkedések bevezetésében az olaszországi kikötők lezárásával az NGO-mentőhajók előtt. Erről bővebben itt olvashat.

A 2017-ben érkezettek többsége Nigériából, Bangladesből, Guineából, Elefántcsontpartról és Gambiából menekült el. Olaszország eddig mintegy 200 ezer társukat helyezte el fogadóközpontokban és más létesítményekben. Az érkezők többségének (14 százalékuknak) Lombardiában találtak helyet. Kilenc százalékukat a dél-olaszországi Campaniában szállásolták el, nyolc százalékukat pedig Emilia-Romagnában, Lazióban és Szicíliában.

Az olasz belügyminisztérium szerint a csökkenő trendek arra utalnak, hogy sikeres az eddigi együttműködés a líbiai parti őrséggel az embercsempészet elleni küzdelemben.

Kapcsolódó cikkünk: Alakul a menedékkérőkre vonatkozó integrációs terv Olaszorszországban

A líbiai tűzszünet és az NGO-k szabályozása javított az olasz migrációs helyzeten

A líbiai katonai helyzet stabilizálódásával felére csökkent a Földközi-tengeren át Olaszországba érkező migránsok száma júliusban az előző év hasonló időszakához képest – írta honlapján az Europe1 francia kereskedelmi rádió az olasz belügyminisztérium adataira hivatkozva.

Júliusban a tárca 13 500 érkezőt regisztrált a tavaly júliusi 30 500-hoz képest, és augusztusban voltak olyan napok, amikor egyetlen hajó sem érkezett Líbia felől, márpedig erre évek óta nem volt példa. Az olasz kormány szerint a számok mérséklődéséhez a líbiai tűzszünet és az tény is hozzájárult, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) hajói már ténylegesen nem léphetnek be a líbiai felségvizekre. Teljes cikk….

Forrás: MTI/APA

Felkapott hírek

Friss hírek

London beintett az Ubernek

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London pénteken közölte az amerikai székhelyű vállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt, miután a cég jelenlegi jogosítványa szeptember 30-án lejár.

Read More »