Megy a pingpongozás a katalán népszavazás körül

A katalán parlament törvényt fogadott el péntek hajnalban Katalónia Spanyolországtól történő elszakadásának szabályozásáról és folyamatáról.

A jogszabály – hivatalos nevén A jogi átmenet és a köztársaság létrehozásának törvénye – akkor lépne életbe, ha az október 1-jére kiírt referendumon a független Katalóniára szavazók kerülnek többségbe. Lényege, hogy az önállósodó Katalónia jogi kereteit biztosítsa, amíg megválasztják az új, alkotmányozó katalán nemzetgyűlést és elkészítik az új állam alkotmányát.

A katalán parlament függetlenségpárti többsége azután szavazta meg a törvényjavaslatot, hogy a spanyol alkotmánybíróság csütörtök este felfüggesztette a referendumot kiíró rendeletet.

Carles Puigdemont katalán elnök közölte, hogy nem mondanak le a népszavazás megrendezéséről, amelynek kérdése: “Akarja, hogy Katalónia önálló állam legyen köztársaság formájában?”.

A péntek hajnali szavazást megelőzően a referendumot ellenző pártok képviselői ismét kivonultak az ülésteremből. Így tiltakoztak az ellen, hogy az elszakadási törvényt, ahogy egy nappal korábban a népszavazásról szóló törvényt is expressz módon, néhány óra alatt vitték át a katalán törvényhozáson a függetlenségi pártok, a Junts pel Sí (Együtt az igenért) és a Népi Egység (CUP). A törvényt előzetes szakértői véleményezés nélkül terjesztették be, nem adva lehetőséget az ellenzéknek a vitára és az érdemi módosításokra sem.

Emellett a jogszabályt és az eljárást is alkotmánysértőnek tartják, mivel a spanyol alkotmánybíróság egy korábbi határozatában alkotmányellenesnek ítélt minden, a függetlenségi népszavazás megrendezésére irányuló lépést.

Katalónia három éven belül a második, a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett népszavazásra készül. 2014-ben “alternatív népszavazás” néven, egyfajta konzultációnak tekintve mégis megrendezték, amelynek nyomán Artur Mas katalán elnök és kormánya több tagja ellen perek sora indult. A politikust azóta nem jogerősen két évre eltiltották közhivatal viselésétől, és az állami számvevőszék a népszavazás költségeinek egy részét, 5,1 millió eurót megtéríttetne vele, valamint tíz másik közreműködő személlyel.

A katalán kormány azzal érvel a referendum mellett, hogy a katalán népnek joga van saját sorsáról dönteni. A spanyol kormány viszont azt mondja: a referendum sérti a spanyol nép szuverenitását, a katalán függetlenségről csak országos szavazást lehet tartani, amit viszont a katalán vezetés utasított el.

A ma hajnalban elfogadott törvényt is megtámadják

“Teljes és abszolút szakítást jelent az előírt alkotmányos renddel” – mondta a törvényről Ínigo Méndez de Vigo spanyol kormányszóvivő madridi sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, hogy a kabinet emiatt az alkotmánybírósághoz fordul.

A spanyol politikus több kritikusnak vélt pontot is kiemelt a szövegből, például, hogy a törvény kimondja a spanyol állam helyettesítését a nemzetközi szerződésekben, és az európai uniós jogszabályokban anélkül, hogy számolna Spanyolországgal.

A katalán kormány legutóbbi, júliusban készült hivatalos közvélemény-kutatása az elszakadást elutasítók többségét mutatta.

Kapcsolódó cikkünk: A referendum miatt jogi eljárások sora következhet a katalán vezetőkkel szemben

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek