A referendum miatt jogi eljárások sora következhet a katalán vezetőkkel szemben

A spanyol kormány az alkotmánybírósághoz fordul a katalán önrendelkezési népszavazás kiírása, illetve a referendum megrendezését szabályozó törvény miatt – jelentette be a spanyol miniszterelnök madridi sajtótájékoztatóján, kormánya csütörtöki rendkívüli ülését követően.

“Ami nem törvényes, az nem demokratikus” – fogalmazott Mariano Rajoy, aki nyilatkozatában többször hangsúlyozta: a katalán referendumot nem fogják megrendezni. A kormányfő elmondta: az alkotmánybíróságtól ezen döntések megsemmisítését kérik, valamint azt, hogy az ítélethozatalig függessze fel a kifogásolt jogszabályokat, és arról személyesen értesítse a katalán elnököt, kormánya tagjait, továbbá Katalónia 947 polgármesterét.

Beszédében kérte a katalán kormányt, hogy ne folytassa a társadalom megosztását, tartsa tiszteletben az emberek jogait, és hagyjon fel azzal, hogy az intézményeket a saját szolgálatába állítja. Mariano Rajoy az állampolgároknak üzenve hangsúlyozta: bízhatnak a demokráciában, Spanyolország továbbra is példa lesz a világon arra, hogy lehetséges együtt élni egységben és sokszínűségben.

A miniszterelnök tájékoztatója előtt az illegális önrendelkezési népszavazás összehívása miatt büntetőeljárás kezdeményezését jelentette be a katalán kormány tagjai ellen a spanyol főállamügyész. José Manuel Maza a spanyol sajtónak tett rövid nyilatkozatában elmondta: hasonló lépést tesz a katalán törvényhozás elnökségével szemben is, amiért lehetővé tették, hogy a népszavazásról szóló törvényt megszavazhassa az autonóm parlament.

Carles Puigdemont szerda éjjel írta ki a függetlenségi referendumot október 1-ére, a dokumentumot pedig kormányának minden tagja ellenjegyezte. Erről bővebben itt olvashat.

Néhány órával korábban pedig a katalán parlament függetlenségi pártjai expressz sebességgel elfogadták a népszavazás megrendezését szabályozó törvényt az ellenzéki pártok tiltakozása közepette. Az ellenzéki politikusok kifogásolták, hogy néhány óra alatt, előzetes szakértői véleményezés, vita és érdemi módosítások nélkül vitték át a parlamenten jogszabályt, közülük többen felhívták a figyelmet annak alkotmányellenességére is, mivel a spanyol alkotmánybíróság minden, a függetlenségi népszavazást célzó lépést annak nyilvánított korábban.

A katalán vezetőkkel szemben jogi eljárások sora indulhat meg, mivel a spanyol kormány korábban többször is hangsúlyozta, minden lehetséges törvényes eszközzel élni fognak a referendum megakadályozására.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek