Hidrogénbombát robbantott Észak-Korea

Észak-Korea hivatalosan is közölte, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát – a bejelentés az állami tévében hangzott el helyi idő szerint vasárnap délután. A teszt célja annak megerősítése volt, hogy a bomba egy újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető, és miután a kísérlet “tökéletesen sikeres” volt, ez beigazolódott.

A “kétfokozatú termonukleáris fegyvernek példátlan az ereje” – mondta a hírolvasó bemondó. Néhány órával korábban több ország földrengéstani intézete jelentette, hogy Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre vasárnap, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki.

Abból, hogy az első rengés 6,3-as erősségű volt, arra lehet következtetni, hogy ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása, legalább 10-szer akkora, száz kilotonnás, mint a tavaly szeptemberi ötödik – közölte szinte egybehangzóan a dél-koreai és a japán földrengéstani intézet, valamint a szöuli Nemzeti Egyetem egyik nukleáris mérnök-professzora.

Az észak-koreai tévé szerint a teszt elvégzésére Kim Dzsong Un, az ország vezetője adott utasítást. A KCNA észak-koreai hírügynökség arról számolt be, hogy a kísérlet célja az alkalmazott technológia technológiája “pontosságának és hitelességének megvizsgálása” volt.

Szombat este azt jelentette a KCNA, hogy Kim Dzsong Un személyesen vizsgált meg egy “nagy pusztító erejű” hidrogénbombát, amelyet fel lehet szerelni az ország új interkontinentális ballisztikus rakétájára. Kim nyilatkozatában elmondta, hogy a hidrogénbomba minden alkatrészét az országban állították elő, ezért Észak-Korea annyit gyárthat belőle, amennyit csak akar, erejét néhány tíztől néhány száz kilotonnáig tudja változtatni, és nagy magasságban is képes robbanni. A hírügynökség fotót is közölt, amelyen Kim látható egy nukleáris létesítményben.

Az AFP hírügynökség emlékeztetett: külföldi elemzők az utóbbi hónapokban kétségeiket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy Észak-Korea valóban képes lenne “miniatürizálni” hidrogénbombát, amely felszerelhető lenne egy rakétára.

Az AP hírügynökség szerint még szakértőknek is nehéz lehet megállapítani távolról, hogy a tesztelt bomba valóban hidrogénbomba volt. Az Egyesült Államok és szövetségesei korábban is szerettek volna robbanóanyag-mintát kimutatni az észak-koreai robbantások után, hogy felmérjék az ország haladását a fejlesztésben, de Phenjannak sikerült elérnie, hogy ne kerüljön ki ilyen anyag a környezetbe. A hidrogénbombát termonukleáris bombának is nevezik, és jóval pusztítóbb az atombombánál, amely a maghasadás elvén működik, és ezért hasadóbombának is nevezik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa/AFP/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Megindult a lejtőn Törökország

Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását két nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Moody's Investors Service, egyaránt elsősorban azzal a várakozásukkal indokolva a lépést, hogy a török líra legutóbbi szélsőséges árfolyam-kilengései és az ebből eredő, várhatóan meredek ívű fizetésimérleg-mozgások kikezdik a török gazdaság alapjait. Az S&P jövőre recesszióval számol Törökországban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás