Putyin nem hisz a nyomásgyakorlásban Észak-Koreát illetően

Észak-Korea nukleáris programjának problémáját egyedül olyan tárgyalásos úton lehetséges megoldani, amelyhez nem támasztanak előfeltételeket. A nyomásgyakorlás, a fenyegetések, valamint a háborús és sértő szólamok sehová sem vezetnek – fogalmazta meg véleményét Vlagyimir Putyin orosz elnök egy cikkben, amelynek részleteit péntekre virradóra a BRICS-tagországok hírügynökségei tettek közzé az országcsoport szeptember 3. és 5. közötti csúcstalálkozója előtt.

A “BRICS – a stratégia partnerség új láthatárai felé” című cikkben az orosz államfő leszögezte: téves és kilátástalan dolog arra számítani, hogy csak nyomásgyakorlással állítható le Phenjan rakéta- és nukleáris programja. Putyin szerint a Koreai-félszigeten az utóbbi időben kiéleződött helyzet “egy nagyszabású konfliktus határán egyensúlyoz”.

Emlékeztetett, hogy Peking és Moszkva útitervet dolgozott ki a helyzet átfogó rendezésére, amelynek keretében elősegítenék a feszültség fokozatos enyhítését, valamint kialakítanák a tartós béke és biztonság mechanizmusát. A dokumentum ugyanakkor kizárja erő vagy fenyegetés alkalmazását, a rendezést pedig politikai-diplomáciai úton, előzetes feltételek nélküli párbeszéddel valósítaná meg.

Az orosz elnök cikkében javaslatot tett a BRICS-tagországoknak (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika), hogy dolgozzanak ki közös szabályokat a nemzetközi információs biztonság tárgyában, és felvetett egy erről szóló kormányközi megállapodást is.

  • Putyin Szíriáról
Putyin Szíriáról azt írta, hogy az ottani helyzet javulásának előfeltételei előálltak. “A terroristákra masszív csapást mértek, emellett meg lettek teremtve a politikai rendezés előfeltételei, valamint a szíriai nép visszatérésének lehetősége a békés élethez” – tette hozzá. Hangsúlyozta: folytatni kell ugyanakkor a terroristák elleni küzdelmet Szíriában és más országokban is.

Az orosz államfő cikkében méltatta a BRICS-tagállamok közötti konstruktív együttműködést, amely – fogalmazott – egy igazságosabb multipoláris világrend létrehozását célozza, ahol minden országnak egyenlő lehetősége van a fejlődére. “Oroszország szorosabb külpolitikai egyeztetést szorgalmaz a BRICS-országok között, különösen a világszervezetben és a G20-ak csoportjában, de más nemzetközi struktúrákban is” – emelte ki Putyin.

Kapcsolódó cikkünk: Trump nem hisz a diplomáciai megoldásban Észak-Koreát illetően

Forrás: MTI/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

Űrverseny ázsiai módra

Az ázsiai kontinens három kiemelkedő világűrbeli hatalommal is büszkélkedhet - Kína, India és Japán is aktívan fejleszti képességeit. Amíg azonban Kína a saját útját járja, India és Japán összefogással próbálja túlszárnyalni vetélytársát. Szakértők szerint a verseny csak fokozódni fog, a világűr pedig már nem a békés együttműködés színtere.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás