Az adósságok ellenére is nagy az érdeklődés az Alitalia iránt

Lapjelentések szerint eddig összesen kilenc cég érdeklődött az Alitalia különböző üzletágainak megvásárlása iránt, a válságban lévő olasz légitársaságra október 2-ig kell kötelező vételi ajánlatot tenni.

Az Il Messaggero című római napilap úgy tudja, hogy hat társaság a fő üzletágra, a repülésre pályázik, három pedig a csomagkezelést akarja megszerezni. A jelentkezők között van a Lufthansa, a Ryanair és az Easyjet, de az amerikai Cerberus Capital és a Greybull Capital befektetési alap is érdeklődik a repülési üzletág iránt – írja az olasz lap.

Az Alitalia 3 milliárd euró adósságával mindössze 921 millió euró vagyon áll szemben. A légitársaság egy évtizeden belül már a második alkalommal, az idén májusban került kormánybiztosok gondnoksága alá azzal a céllal, hogy átszervezéssel, értékesítéssel vagy felszámolással tegyenek pontot veszteséges működésének a végére.

Az Etihad, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága, az Alitalia 49 százalékos tulajdonosa május elején bejelentette, hogy nem fektet be több pénzt az olasz légitársaságba, miután nem sikerült megállapodni a reorganizációs tervről. A tervet, amely létszámleépítést és fizetéscsökkentést is tartalmazott, a szakszervezetek elfogadták, de a dolgozók 67 százaléka elutasította. Az Etihad visszavonulásával az Alitalia 2 milliárd euró friss tőkétől esett el.

Közben az Etihad Airways másik európai érdekeltsége, az Air Berlin is csődöt jelentett, miután a főrészvényes Etihad úgy döntött, hogy nem támogatja tovább anyagilag a veszteségesen működő német légitársaságot. Vételi érdeklődés az Air Berlinre is akad, jelenleg a Lufthansával, a Ryanairrel és az easyjettel folynak a tárgyalások.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek