Róháni: Irán nem fogja elsőként felmondani az atomalkut

Irán nem fogja elsőként felmondani a nemzetközi közösséggel kötött atomalkut – jelentette ki kedd este egy tévéinterjúban Haszan Róháni iráni elnök. A politikus szavait az IRNA hírügynökség idézte. Róháni hangoztatta, elsőként ugyan nem mondják fel a szerződést, de reagálnak arra, ha azt a másik fél megsérti.

Az iráni vezető Nikki Haleynek, az Egyesült Államok állandó ENSZ-nagykövetének felhívására válaszolt, aki felvetette Jukija Amanónak, az atomcsendszerződés betartásán őrködő ENSZ-szervezet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának, hogy az iráni atomprogramról szóló szerződés keretében ellenőrizzék az iráni katonai létesítményeket is.

A mérsékelt politikusnak számító Róháni jelentős erőfeszítéseket tett, hogy megvédje a nukleáris megállapodást az agresszív Irán-politikához visszatérő Washingtonnal szemben, miután Donald Trump elnök kormányzata újabb büntetőintézkedéseket rendelt el Iránnal szemben.

A Pars Today című angol nyelvű iráni híroldal azt írta, kevés az esélye annak, hogy a NAÜ enged az Egyesült Államok nyomásának a katonai létesítmények ellenőrzésének kérdésében. Róháni most azt is mondta, kizárt, hogy visszatérne az ország ellen korábban bevezetett nemzetközi büntetőintézkedések időszaka.

Idén július közepén az amerikai kormányzat újabb jogi és pénzügyi büntetőintézkedésekkel sújtott olyan iráni magán- és jogi személyeket, akik, illetve amelyek kapcsolatban állnak az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyik (2231-es) határozata által tiltott ballisztikusrakéta-kísérletekkel és a Forradalmi Gárda iráni elitalakulattal.

Az iráni hatóságok a szankciókra válaszul azzal fenyegetőztek, hogy újabb büntetőintézkedések esetén felmondják az atomalkut. Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügyi hivatal vezetője pedig kijelentette, országa öt napon belül képes újraindítani a magas fokon dúsított urán előállítását, ami elegendő a katonai szükségletekre, ha Washington felmondja az Irán és a nagyhatalmak között 2015-ben megkötött megállapodást.

Az 2015 júliusában Teherán és az ENSZ BT öt állandó tagja (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország által megkötött szerződés értelmében Irán vállalta, hogy a nemzetközi szankciók fokozatos feloldásáért cserébe polgári célokra korlátozza atomprogramját, és nem tesz szert atomfegyverre. A NAÜ mindeddig megerősítette jelentéseiben, hogy Irán eleget tett a szerződésben vállalt minden kötelezettségének.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek