Átrepült Japán fölött a legújabb észak-koreai rakéta

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel kedden reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott – közölte a dél-koreai hadsereg, de a hírt megerősítette a japán kormány is.

A tokiói vezetés működésbe hozta riasztórendszerét és figyelmeztette a térség prefektúráit a veszélyre. Az NHK japán közszolgálati tévé arról számolt be, hogy nincs jele károknak. Japánban ugyanakkor ideiglenesen leállították a Sinkanzen szuperexpresszvonat közlekedését. A rakétaindítás azonban nem befolyásolta a légi közlekedést.

A japán védelmi erő nem tett kísérletet arra, hogy megsemmisítse a rakétát, amely 1180 kilométerre a második legnagyobb japán szigettől, Hokkaidótól keletre, három részre szakadva csapódott a tengerbe.

Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő kijelentette:

Példa nélküli az eset, komoly és súlyos veszélyt jelent.

Hozzátette, hogy a tokiói kormány nagyon határozottan tiltakozott a történtek miatt Phenjannál. Mint mondta, a rakétaindítás az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) határozatainak újbóli megsértését jelenti. Tokió Washingtonnal és Szöullal, valamint más érintett országokkal szorosan együttműködve fogja kidolgozni a választ. Japán már kérte is az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását. Időközben bejelentették, hogy a testület már kedd este megvitatja a történteket.

A rakéta típusa egyelőre nem ismert, a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága és az amerikai hadsereg vizsgálja a rakétaindítást. Az már ugyanakkor ismert, hogy az észak-koreai főváros, Phenjan közeléből indított rakéta 2700 kilométeres távolságot tett meg, 14 perces útja során pedig 550 kilométeres magasságot ért el. Ezekből az adatokból azt a következtetést vonják le, hogy a rakéta közepes hatótávolságú lehetett.

Az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) közölte, hogy a rakéta nem veszélyeztette az Egyesült Államok észak-amerikai területét.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa legutóbb augusztusban fogadott el újabb szigorú büntetőintézkedéseket Észak-Korea ellen nukleáris és rakétaprogramja miatt. A szankció nyomán Phenjan évi 1 milliárd dollár (több mint 255 milliárd forint) exportbevételtől eshet el.

Az új intézkedéscsomag tiltja a szén, a vasérc, a vas, az ólomérc, az ólom, a hal és a tenger gyümölcseinek kivitelét. Ha betartják, Észak-Korea exportbevételei legalább egyharmaddal csökkenhetnek.

Kína, Phenjan fő szövetségese és gazdasági támasza már a múlt héten bejelentette, hogy felfüggeszti Észak-Koreából származó jelentős vas-, ólom- és tengeriélelmiszer-importját, miután februárban már leállította a szénimportot is.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a hónap elején kilátásba helyezte, hogy rakétatámadást intéz a csendes-óceáni amerikai sziget, Guam és az ottani légitámaszpont ellen. Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor azt felelte, hogy “tűzzel és haraggal” fogadja majd, ha Észak-Korea továbbra is fenyegeti az Egyesült Államokat.

Kapcsolódó cikkeink:

Oroszországot nagyon aggasztja az észak-koreai helyzet

Oroszországot nagyon aggasztja az észak-koreai helyzet, a fejlemények a konfliktus eszkalálódásának irányába mutatnak – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a keddi észak-koreai rakétaindításra reagálva a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint. Phenjant nyilván a múlt héten elkezdett amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat is provokálta – tette hozzá.

A hadgyakorlat – amely még egy hétig tart – alapvetően számítógépes szimuláció, de 50 ezer dél-koreai és 30 ezer amerikai katona vesz benne részt.

Az újabb észak-koreai rakétaindítással kapcsolatban Abe Sindzó japán miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva elmondta kedden: telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, és megállapodtak abban, hogy az Észak-Koreára gyakorolt nyomás növelése céljából újabb, később meghatározandó lépéseket tesznek. Rex Tillerson amerikai és Kang Kjung Va dél-koreai külügyminiszter szintén abban állapodott meg telefonon, hogy gondolkodnak az eddigieknél is szigorúbb büntetőintézkedések bevezetésén Észak-Korea ellen.

Az északi rakétaindításra reagálva, a dél-koreai hadsereg erejének demonstrálására dél-koreai harci gépek felszálltak és ledobtak nyolc bombát egy katonai lőtéren, az ország északi részén található Gangvon tartományban. A gyakorlatra Mun Dzse In elnök adott utasítást a Yonhap hírügynökség jelentése szerint. Ezenkívül a közszolgálati tévé bemutatott felvételeket olyan ballisztikusrakéta-tesztekről, amelyeket a dél-koreai hadsereg végzett el a múlt héten, válaszul a korábbi észak-koreai rakétakísérletekre.

  • Frissítés: további részletek a rakétatesztről
Szakértők szerint a kedden elindított észak-koreai rakéta közepes hatótávolságú volt, típusa Hvaszong-12. Az AP hírügynökség szerint a rakéta típusa és a pályája nyilvánvalóan azt hivatott demonstrálni, hogy Phenjan képes beváltani fenyegetését Guamot illetően, noha a sziget mintegy 700 kilométerre van a rakéta becsapódásának helyétől.

A rakétateszt egy másik érdekessége az indítás helye: Szunan helység, ahol a phenjani nemzetközi repülőtér van, és ahonnét korábban nem bocsátottak fel rakétát. Megfigyelők szerint elképzelhető, hogy a rakétát a repülőtér kifutópályájáról, egy járműre szerelt állásból indították el. Ez a feltételezés összhangban van azzal a szakértői véleménnyel, hogy a rakéta Hvaszong-12-es volt, mert ennek mozgatható indítóállása van.

Forrás: MTI/Reuters/AP/TASZSZ/AFP/dpa/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek