Tovább központosul a hatalom Törökországban

Újabb 928 állami alkalmazottat bocsátottak el munkaköréből Törökországban a kormányzati közlönyben pénteken megjelent törvényerejű rendelet értelmében.

A menesztettek a török Nemzetbiztonsági Tanács szerint terrorszervezetek vagy a nemzetbiztonságot veszélyeztető csoportok tagjai, illetve azokkal kapcsolatban álló emberek.

Az intézkedés keretében, amely már a sokadik elbocsátási hullám a tavaly júliusi puccskísérlet óta, az igazságügyi minisztériumtól 142, a szárazföldi haderőtől 106, a légierőtől 59, a haditengerészettől 40, a belügyminisztériumtól 29, a védelmi minisztériumtól 19 embert, továbbá különböző felsőoktatási intézményektől összesen 120 egyetemi tanárt küldtek el. Az érintettek nem dolgozhatnak többé az államigazgatásban, a munkájukhoz köthető esetleges engedélyeiket bevonják, továbbá szolgálati lakásukból 15 napon kiköltöztetik őket és érvénytelenítik útlevelüket – írta a közlöny.

A rendelettel ugyanakkor 57 korábban elbocsátott közszolgát visszavesznek állásába – a legtöbbet, 28 embert az igazságügyi minisztériumhoz.

Egy másik, szintén pénteken életbe lépett törvényerejű rendelet a nemzeti hírszerzést (MIT) az államfői hivatalhoz csatolta. A lépés következtében a MIT vezetője helyett az államfő elnököl majd a hírszerzés koordinációs tanácsának ülésein. Egyúttal a jövőben a köztársasági elnök dönt majd arról, hogy a MIT vezetője ellen vizsgálatot lehet-e indítani, a hírszerzés pedig ezentúl tevékenykedhet a haderő és a védelmi minisztérium soraiban is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A rendeletek értelmében továbbá a kormány bezárat egy hírügynökséget és két újságot a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakir városban. A három sajtóorgánum mindennemű tulajdonát lefoglalja az állam.
A török vezetés arról is határozott, hogy mintegy 32 ezer új rendőrrel, valamint 4 ezer bírával és ügyésszel tölti fel az elbocsátásokkal megtizedelt rendőrségi és igazságügyi állományt.

Az Európai Unió több vezető politikusa szerint a törökországi tisztogatások túlzóak, a kormányzati fellépés az összes kritikus hang elhallgattatására irányul, ami által Ankara egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek