A német külügyminiszter Erdogan távozásában reménykedik

Sigmar Gabriel német külügyminiszter a Bild című lap pénteki számában arra a kérdésre, hogy javasolna-e egy törökországi nyaralást, azt mondta, hogy az állam ugyan nem dönthet az állampolgárok helyett, mindenesetre “jó lelkiismerettel jelenleg nem lehet” javasolni egy németnek sem, hogy látogasson el Törökországba.

Kijelentését magyarázva a ZDF országos köztelevíziónak azt mondta, hogy bárki magára vonhatja a török hatóságok figyelmét, ha van olyan barátja, akit a tavalyi puccskísérletért felelősnek tartott hitszónok, Fethullah Gülen követőjeként tartanak számon.

Német sajtóértesülések szerint Törökországban 10 német állampolgárt tartanak fogva politikai bűncselekmények gyanújával. Ezzel kapcsolatban Sigmar Gabriel a Bildnek azt mondta, nincs túl sok esély arra, hogy rövidesen visszaszerezzék szabadságukat.

“Fogva tartják őket, minden alap nélkül” – jelentette ki a szociáldemokrata (SPD) politikus, aki szerint az ankarai vezetés belpolitikai okokból hurcolja meg a német állampolgárokat, célja a nacionalizmus felszítása, ami keserű és nagyon igazságtalan.

Pénteken a berlini kormányszóvivői tájékoztatón Maria Adebahr külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy Gabriel kijelentése nem jelent a Törökország elkerülésére vonatkozó hivatalos külügyminisztériumi utazási figyelmeztetést. Továbbra is a tárca júliusban frissített országinformációi érvényesek, amelyek szerint a Törökországba utazóknak érdemes fokozott óvatossággal viselkedniük, és rövid tartózkodás esetén is érdemes regisztrálni magukat a helyi konzulátuson.

A német és a török kormány viszonya a tavaly nyári törökországi puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli. A berlini vezetés júliusban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér, arra hivatkozva, hogy Ankara elfordul az európai értékekről.

Egy pénteken ismertetett felmérés szerint a németek többsége támogatja a határozott kiállást Recep Tayyip Erdogan államfő széles körben egyre inkább tekintélyelvűnek tartott rendszerével szemben. A ZDF megbízásából készített kutatás szerint a németek 72 százaléka úgy véli, hogy gazdasági eszközökkel nyomást kell gyakorolni Törökországra, akkor is, ha a német gazdaság is megszenvedi az intézkedéseket.

Az új irányvonallal kapcsolatban a külügyminiszter a Bildnek azt mondta, hogy ki kell tartani, és bízni kell abban, hogy Recep Tayyip Erdogan előbb-utóbb távozik.

“Ezt az időszakot ki kell bírnunk, de Törökország Erdogan után is megmarad” – mondta Sigmar Gabriel.

A török elnök azonban vélhetően nem kívánja egyhamar feladni hatalmát, éppen ma lépett életbe az a törvényerejű rendelet, amely a nemzeti hírszerzést az államfői hivatalhoz csatolja. A lépés következtében az államfő elnököl majd a hírszerzés koordinációs tanácsának ülésein, a hírszerzés pedig ezentúl tevékenykedhet a haderő és a védelmi minisztérium soraiban is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek