A Ford is belépett a kínai elektromos autók piacára

Szándéknyilatkozatot írt alá elektromos autókat gyártó közös vállalat alakításáról az amerikai Ford a kínai Anhui Zotye Automobile autógyárral – a közös vállalatban 50-50 százalékos arányban vesznek részt az alapító felek.

Az Anhui Zotye vállalat piacvezető Kínában a kompakt elektromos autók gyártásában, idén januártól júliusig a cég 16 ezer elektromos autót értékesített, 56 százalékkal többet, mint tavaly. Kínában rohamos ütemben bővül az elektromos autók piaci forgalma az értékesítésre adott állami támogatásnak köszönhetően, mely sok esetben az eredeti ár felénél is több.

A Kínában eladott elektromos és hibrid autók zöme viszonylag olcsó, hazai márkás, mindössze 100 kilométer hatótávolságú. Az állami támogatással e modellek, mint a legnépszerűbb Chery eQ, mindössze 60 ezer jüanba, azaz mintegy két és fél millió forintba kerülnek, támogatás nélkül azonban a gyártók 160 ezer jüannál olcsóbban nem tudnák nyereséggel értékesíteni e gépkocsikat.

Kínában brutális támogatást kapnak a hazai elektromos autók

A Ford már áprilisban bejelentette egy hibrid autókat gyártó közös vállalat létesítésének a tervét a kínai Chongqing Changan Automobile vállalattal.

A nyugati autógyáraknak együttműködésre kell lépniük helyi partnerekkel ahhoz, hogy szeletet hasíthassanak ki maguknak a kínai elektromos autó piacból. A Tesla, a Daimler és a General Motors már meg is tették az első lépéseket az elektromos autók gyártásának a beindítása felé Kínában, és a Volkswagen is megkezdte saját elektromos autójának kifejlesztését egy kínai helyi partner bevonásával.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/APA/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Nemcsak Európa unja a menekülteket

Líbiában nem lesznek menekültközpontok - szögezte le hétfőn Ahmed Maitík, az ENSZ által elismert líbiai kormány miniszterelnök-helyettese, ellentmondva ezzel az EU tervének, miszerint az unión kívül hoznának létre zárt központokat. Algéria eközben egyre több bevándorlót hagy magára a Szaharában ivóvíz és élelem nélkül.

Read More »

Rossz ötlet volt a SolarCity felvásárlása, jönnek a bezárások

A Tesla nemrégiben 9 %-os dolgozói létszámcsökkentés mellett döntött - azonban nem ez az egyetlen visszalépés a cég életében. Mint kiderült, legalább 13, napenergia rendszerek telepítésével foglalkozó egységet is bezárnak, összesen 9 államban. Így pedig a SolarCity felvásárlása, melyre 2 évvel ezelőtt 2,6 miliárd dollárt költöttek, már nem tűnik olyan jó üzletnek.

Read More »

Oettinger: több időt kell adni Merkelnek

Több időt kell adni Angela Merkel német kancellárnak a menekültügy körüli viták rendezéséhez, a bajor Keresztényszociális Uniónak meg kell hosszabbítania a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió elnökének megszabott július 1-jei határidőt - sürgette egy hétfői német interjúban Günther Oettinger uniós költségvetési biztos.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás