Felfüggesztik az amerikai vízumok kiadását Oroszországban

Felfüggeszti Oroszországban az Egyesült Államok a nem bevándorlási vízumok kiadását, az amerikai külképviseleteken Moszkva által elrendelt létszámcsökkentésre hivatkozva.

A szerdától érvényes döntésről honlapján adott hírt hétfőn az orosz fővárosban működő amerikai nagykövetség. A vízumkiadás a moszkvai diplomáciai képviseleten augusztus 23-tól szeptember 1-ig, a Szentpéterváron, Jekatyerinburgban és Vlagyivosztokban működő konzulátusokon pedig határozatlan ideig szünetel majd.

A követség közölte, hogy a konzuli elbeszélgetések elmaradnak, és azokkal, akik már beadták a vízumigényléshez szükséges irataikat, a későbbiekben közlik majd, hogy miként kérhetnek majd új időpontot.

Válaszul a vele szemben bevezetett amerikai szankciók megszigorítására Moszkva július végén közölte, hogy az Egyesült Államoknak szeptember 1-jéig 755 fővel kell csökkentenie a nagykövetsége és három konzuli képviselet személyzetének létszámát. Megfigyelők szerint Washington erre egyebek között az Egyesült Államokban szolgálatot teljesítő orosz diplomaták szabad mozgásterületének korlátozásával reagálhat.

Egyelőre csak amerikai külügyminisztériumi alkalmazottaknak kellett távoznia Oroszországból Moszkva válaszlépésének következtében, de Putyin szerint eljöhet a pillanat, amikor érzékeny területeken is korlátozni kell majd a két ország együttműködését.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek