A Brexit után is nyitott határ lenne Észak-Írország és Írország között

Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után sem akar szigorú határellenőrzést bevezetni a hozzá tartozó Észak-Írország és az uniós tagállam Ír Köztársaság határán – derült ki a brit kormány szerdán nyilvánosságra hozott javaslatából.

A Brexit-minisztérium által ismertetett iratban, amely az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokhoz készült, az szerepel, hogy a londoni kabinet el akarja kerülni a “fizikai infrastruktúra” – például az átkelőhelyek – létrehozását a két ország közötti szárazföldi határon, amely a Brexit után az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi határa lesz az Európai Unióval.

A javaslat szerint a brit és az ír állampolgárok továbbra is szabadon mozoghatnának az Egyesült Királyság és Írország között. A brit kormány megismételte, hogy szeretné fenntartani a gyakorlatilag szabad utazást lehetővé tévő és 1923 óta létező egyezményt (Common Travel Area), amelynek mindkét fél a részese. Ugyanakkor egyelőre nem derült ki, London hogyan ellenőrizné más állampolgárok beutazását Írországból.

A brit javaslat elveti a vámhatár gondolatát az Ír-tengeren, álláspontja szerint ugyanis ez gazdaságilag és természeténél fogva is életképtelen lenne.

Nagy-Britannia 2016-ban 13,6 milliárd font értékben exportált javakat Írországba, az import értéke 9,1 milliárd font volt. Észak-Írországból 2015-ben 10,7 milliárd font értékben adtak el árut Nagy-Britanniába, az Ír Köztársaságba irányuló export pedig 2,7 milliárd font értékű volt. Az ír szigeten húzódó határon átívelő kereskedelmet túlnyomórészt kis- és közepes vállalatok bonyolítják.

A brit kormány a zökkenőmentes forgalom fenntartása érdekében elképzelhetőnek tart egy “áramvonalasított” vámegyezményt vagy egy olyan új partnerséget, amelyhez hasonlót kedden terjesztett elő az Egyesült Királyság és az Európai Unió egésze közötti jövőbeni együttműködésre vonatkozóan. Ennek értelmében egyáltalán nem lenne vámhatár az Egyesült Királyság és Írország között.

Az “áramvonalasított” egyezmény keretében nem lenne szükség belépési/kilépési nyilatkozatok kitöltésére, és fenntartanák az egységes árutovábbítási eljárásról szóló egyezményt. A nagyobb vállalkozások számára regisztert hoznának létre, az ebben szereplő “megbízható kereskedők” szabadon bonyolíthatnák az áruforgalmat. A kis- és közepes vállalkozások pedig kivételt élveznének, és egyáltalán nem vonatkoznának rájuk esetleges új vámeljárások.

A határellenőrzés a Brexit-tárgyalások egyik kiemelt kérdése. Mintegy 30 ezren kelnek át nap mint nap az Ír Köztársaság és Észak-Írország között húzódó 500 kilométer hosszú határon vám- és iratellenőrzés nélkül. Az Egyesült Királyság és Írország ugyan nem tagja az EU belső határellenőrzését lebontó schengeni övezetnek, de már évtizedekkel ezelőtt kétoldalú megállapodást kötött, amelynek alapján a két ország között gyakorlatilag megszűnt a határellenőrzés.

Az Egyesült Királyság közölte, hogy európai uniós tagságának megszűnésével együtt  távozik a vámunióból és az EU egységes belső piacáról is. Ez viszont aggályokat keltett az északír konfliktus esetleges újbóli fellángolását illetően. A több évtizedes felekezeti konfliktust lezáró 1998-as nagypénteki egyezménynek ugyanis fontos eleme a szabad határforgalom az Ír-szigeten. Az északírek közül ráadásul sokan ír állampolgársággal is rendelkeznek.

Az ír kormány szóvivője üdvözölte, hogy a brit kabinet nyilvánosságra hozta javaslatát, és ezáltal világosabbá tette tárgyalási stratégiáját. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy a béke megőrzése létfontosságú Észak-Írországban, és nem válhat alkualappá a tárgyalásokon.

Friss cikkeink a témában: 

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek