Verhofstadt szerint fantázia a britek vámuniós javaslata

Az Európai Bizottság tudomásul vette az átmeneti időre szóló vámunióról tett brit javaslatot – közölte az Európai Bizottság egy névtelenséget kérő szóvivője kedden – Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-ügyi koordinátora ugyanakkor Twitter üzenetében “fantáziának” nevezte a brit javaslatot, szerinte “egyszerre kint és bent is jelen lenni ábránd”.

A bizottsági szóvivő kijelentette, Brüsszel csak akkor foglalkozik érdemben a felvetéssel, ha mindkét fél részéről sikerült lefektetni a prioritásokat és “elegendő előrelépés történt” az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséről folytatott tárgyalásokban.

Egy kedden ismertté vált dokumentum szerint a brit kormány átmeneti időre szóló vámuniót javasolt az Európai Bizottságnak az Egyesült Királyság európai uniós tagságának 2019-ben várható megszűnése utáni időszakra. A javaslatban az áll, hogy a brit kormány a “lehető legszabadabb és legzökkenőmentesebb” kereskedelemre törekszik az Egyesült Királyság és az Európai Unió között.

David Davis brit Brexit-ügyi miniszter szerint az átmeneti időszak 1-2 évig tarthat. A brit álláspont szerint a szigetország az átmeneti időszak alatt folytathat tárgyalásokat és köthet az ideiglenes vámunió megszűnése után életbe lépő szabadkereskedelmi megállapodásokat az Európai Unión kívüli partnerekkel. Davis leszögezte ugyanakkor, hogy európai uniós tagságának megszűnésével együtt az Egyesült Királyság távozik a vámunióból és az EU egységes belső piacáról is.

A Nagy-Britannia és az Európai Bizottság közötti tárgyalások újabb fordulója augusztus végén kezdődik, a többször is felkészületlenséggel vádolt brit kormány addig várhatóan több fontos kérdésben is közzéteszi javaslatait.

Egy jövőbeni szabadkereskedelmi megállapodásról azonban Brüsszel nem akar tárgyalni addig, amíg nem születik megállapodás olyan jelentős kérdésekben, mint a munkavállalók jogai, a határellenőrzés és a brit kötelezettségek rendezése.

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-ügyi koordinátora Twitter üzenetében “fantáziának” nevezte a vámunióra vonatkozó brit javaslatot. Mint írta: a vámunióban és a “láthatatlan határokon” egyszerre kint is és bent is jelen lenni egy ábránd. Előbb a polgárok jogainak és a pénzügyi kötelezettségek rendezésének biztosítására van szükség – mondta.

Az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) vezetője korábban “illúziónak” nevezte az a brit felvetést, hogy Nagy-Britannia kilépését követően, kötelezettségvállalások nélkül is részesülhetne a közös piac adta kedvezményekből. Az Európai Unió nem fogadja el a Brexit-megállapodást, ha az jobb helyzetbe hozza a kilépett Egyesült Királyságot, mintha bennmaradt volna – jelentette ki Verhofstadt.

Forrás: MTI

 

Felkapott hírek

Friss hírek

London beintett az Ubernek

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London pénteken közölte az amerikai székhelyű vállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt, miután a cég jelenlegi jogosítványa szeptember 30-án lejár.

Read More »