Fordulatot hozott a menekültválságban az NGO-k ellenőrzése

A nem kormányzati szervezetek (NGO) munkáját szabályozó magatartási kódex és a líbiai partok ellenőrzésének szigorítása fordulathoz vezetett a földközi-tengeri migrációban Angelino Alfano olasz külügyminiszter szerint, aki következő lépésként a nemzetközi jog szerinti migránstáborok felállítását jelölte ki Líbiában.

Olasz sajtóértesülések szerint a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszról teljesen eltűntek az NGO-k hajói.

Angelino Alfano a La Stampa című olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban kijelentette, hogy a fordulat Fájez esz-Szarrádzsnak, az ENSZ által elismert líbiai nemzeti egységkormány miniszterelnökének köszönhető, mert segítséget kért Olaszországtól és Európától a líbiai partok ellenőrzéséhez: az így kapott eszközökkel és forrásokkal Líbia megerősítette parti őrségét, valamint növelte hatáskörét a partjai előtti tengeren.

Ezzel párhuzamosan a tengeri mentésben részt vevő NGO-k munkáját Olaszország magatartási kódexszel szabályozta, ami Angelino Alfano szerint a szicíliai ügyészségeknek az NGO-król folytatott vizsgálatainak köszönhető.

Az ügyészi vizsgálat “megfelelő kontextust” teremtett az NGO-kódexhez – mondta az olasz diplomácia vezetője, majd így folytatta: “a Földközi-tenger túlsó (afrikai) partján változik a szélirány: most gyorsan e szerint kell vitorláznunk, hogy leállítsuk az emberkereskedelmet”.

Hozzátette, hogy a migránsokkal teli hajók gyérülésével visszaesik a tengerbe veszők száma is. Következő lépésnek nevezte, hogy a nemzetközi jognak megfelelő migránstáborokat állítsanak fel Líbiában, amihez szerinte milliárdos befektetés kell.

Hangsúlyozta, hogy a Líbia keleti felét ellenőrző Halifa Haftár tábornok 20 milliárd eurót sürgetett Európától a migráció szabályozására. “A balkáni útvonalat a Törökországgal kötött több milliárd eurós megállapodás zárta le, illúzió azt hinni, hogy Líbiában a problémát néhány millióval meg lehet oldani” – mondta Angelino Alfano. Hangoztatta, “hatalmas” európai gazdasági befektetésre van szükség Líbiában és Afrikában.

Az Orvosok Határok Nélkül és a Sea Eye után a Save the Children nevű segélyszervezet is bejelentette, felfüggeszti mentőmunkáját a líbiai partoknál. Az NGO-k nyilatkozata szerint az olasz és a líbiai hatóságok intézkedései miatt nem tudnak tovább felelősséget vállalni hajóik legénységének biztonságáért főleg azután, hogy a líbiai kormány pár napja módosította a hatáskörébe tartozó tengeri mentési övezet határait, és ezzel lényegében kitiltotta az ország felségvizeiről a nem kormányzati szervezetek mentőhajóit. Tovább a teljes cikkre

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Kína szemet szemért alapon válaszolna az amerikai védővámokra

Zsarolásnak és szélsőséges nyomásgyakorlásnak minősítette a kínai kereskedelmi minisztérium Donald Trump amerikai elnök bejelentését, miszerint további 200 milliárd dollárnyi értékű kínai termékre készül 10 százalékos pótlólagos vámot kivetni. Kedden kiadott közleményében a minisztérium leszögezte, hogy átfogó intézkedésekkel határozottan visszavág, ha Trump elnök valóra váltja fenyegetését.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás