Újabb tartományból szorították ki Szíriában az Iszlám Államot

A szíriai hadsereg szombaton közölte, hogy teljes ellenőrzése alá vonta asz-Szuhnát, az Iszlám Állam utolsó fellegvárát a központi Homsz tartományban – adta hírül szombaton a SANA szíriai állami hírügynökség.

A hadsereg teljesen megtisztította a várost a dzsihadistáktól, és hatástalanította az ott elhelyezett robbanószerkezeteket. A kormányerők tucatnyi szélsőségessel végeztek, fegyvereiket pedig megsemmisítették.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) egy héttel korábban beszámolt róla, hogy a dzsihadisták Deir-ez-Zórba csoportosították át az asz-Szuhnából kivont erőiket, így a hadsereg következő célja Deir-ez-Zór tartomány visszaszerzése.

A kormányerők tehát valójában már egy hete elfoglalták a várost, de győzelmüket csak azután hirdették ki hivatalosan, hogy eltávolították az összes pokolgépet a településről és a környező utakról, valamint kiűztek vagy likvidáltak minden szélsőségest.

Asz-Szuhna elfoglalásával a biztonsági erőknek sikerült megtörniük a dzsihadisták Deir-ez-Zór városa körüli ostromgyűrűjét, mert asz-Szuhna a Palmürát Deir-ez-Zórral összekötő úton fekszik.

Az Irakkal határos tartomány szinte egésze az Iszlám Állam kezén van. Asz-Szuhna megszerzése a kormányerők újabb offenzívájának sikere, amelynek célja a szíriai sivatag megtisztítása a szélsőségesektől. A hadsereget és szövetségeseit az orosz légierő segíti a harcokban.

Az Iszlám Állam az utóbbi időben jelentős veszteségeket szenvedett a szíriai hadseregtől, valamint a Washington vezette koalíciós erők támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettől – az SDF jelenleg a dzsihadisták “fővárosát”, Rakkát ostromolja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Hszinhua/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

CSA

Virágzik a cseh légiipar

Erőteljesen bővült a két cseh légitársaság, a CSA és a Travel Service utasforgalma az első fél évben - az európai légi közlekedés 8,8 százalékos utasszámnövekedését jelentősen meghaladva, kétszámjegyű növekedést értek el.

Read More »