Dél-Korea erősebb rakétákat szeretne

Az amerikai védelmi minisztérium várhatóan felülvizsgálja a Dél-Koreára vonatkozó kétoldalú ballisztikusrakéta-irányelveket – jelentette be hétfőn sajtótájékoztatója keretében Jeff Davis, a Pentagon szóvivője.

Azzal érvelt: Washington szeretné lehetővé tenni Dél-Korea számára, hogy hatékonyabb rakétái legyenek az Észak-Korea miatt éleződő feszültség idején.

“Pillanatnyilag korlátozott a Dél-Korea által fejleszthető robbanófejek és rakéták nagysága, ez a téma jelenleg megfontolás tárgya” – fogalmazott újságírói kérdésre válaszolva Davis. Hozzátette: a minisztérium kedvezően tekint minden olyan megoldásra, amely tovább növelheti Dél-Korea védelmi képességeit.

A Pentagon szóvivője bejelentette: Szöul azzal a kéréssel fordult Washingtonhoz, hogy vizsgálja felül a ballisztikus rakétákra vonatkozó kétoldalú irányelveket. A Pentagon a külügyminisztériummal együttműködve dolgozik azon, hogy kidolgozza ennek a legjobb módját – mondta.

A jelenlegi – utoljára 2012-ben változott – irányelvek értelmében Dél-Korea legfeljebb 800 kilométers hatótávolságú és 500 kilogrammos töltet hordozására alkalmas rakétát fejleszthet. A Pentagon szóvivője nem szólt arról, hogy a várható változás konkrétan mit jelent majd. 

AZ ENSZ Biztonsági Tanácsának 15 tagállama szombaton hozott egyhangú döntést újabb, minden korábbinál szigorúbb büntetőintézkedésekről Észak-Koreával szemben. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Manilában tartott tanácskozása utáni sajtótájékoztatóján hétfőn felszólította a nemzetközi közösséget az ENSZ-szankciók alkalmazására, Észak-Koreát pedig arra, hogy hagyjon fel ballisztikusrakéta-kísérleteivel.

Az ASEAN külügyminiszteri tanácskozásán kiadott közleményében az Egyesült Államok, Japán és Ausztrália közös közleményben sürgette a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást Észak-Koreára, valamint felszólították Kínát és a többi érintett államot, hogy hagyjanak fel a területi követelésekkel, építkezésekkel és más egyoldalú korlátozó intézkedésekkel a Dél-kínai-tengeren.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

CSA

Virágzik a cseh légiipar

Erőteljesen bővült a két cseh légitársaság, a CSA és a Travel Service utasforgalma az első fél évben - az európai légi közlekedés 8,8 százalékos utasszámnövekedését jelentősen meghaladva, kétszámjegyű növekedést értek el.

Read More »