Saját szankciójuk az oroszokat is rosszul érintheti

Az oroszoknak is árthat az oroszországi amerikai diplomáciai képviseletek állományának kényszerű csökkentése, ugyanis lelassítja a vízumok kiadását, és a leépítés elsősorban a helyi alkalmazottakat érintheti majd – írta hétfői számában a Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy vasárnap sugárzott tévéinterjúban jelentette be, hogy az Egyesült Államoknak szeptember 1-jéig 755 fővel kell csökkentenie az Oroszországban működő nagykövetsége és főkonzulátusai alkalmazottainak létszámát. Moszkva az intézkedést 35 orosz diplomata decemberi kiutasítására, valamint arra adandó válaszként hozta meg, hogy az amerikai kongresszus a múlt héten megszavazott egy új szankciókat is tartalmazó törvénytervezetet.

A Vedomosztyi által megszólaltatott szakértők szerint a diplomáciai missziók alkalmazotti létszámának leépítése minden idők legjelentősebb ilyen lépése lehet, amilyenre még a hidegháború idején sem volt példa. Az intézkedés – amellett, hogy megnehezíti a képviseletek munkáját – hátrányos az orosz állampolgárok számára is.

“Az oroszoknak az amerikai vízumra hetekig, ha nem hónapokig kell majd várniuk”

– idézte a lap Michael McFaul volt moszkvai amerikai nagykövet Twitter-bejegyzését. A Vedomosztyi egy idegenforgalmi szakértőre hivatkozva azt írta, hogy a változások a turizmusra vélhetően nem lesznek majd hatással, mert az amerikai büntetőintézkedések célpontjai elsősorban orosz diplomaták és üzletemberek.

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikaiak vélhetően maguk dönthetnek majd arról, hogy kiket érintsen a Putyin által bejelentett létszámcsökkentés. Nem kizárt, hogy a leépítés elsősorban az orosz alkalmazottakat fogja érinteni.

És valóban: Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában úgy nyilatkozott, hogy Washingtonon múlik, hogy oroszországi diplomáciai képviseleteinek állományából kiktől válik meg. A szóvivő szerint a Kreml nem kíván jóslatokba bocsátkozni arról, hogy a létszámcsökkentés befolyásolja-e majd az orosz állampolgárok által igényelt amerikai vízumok kiadásának átfutási idejét.

A Vedomosztyi az amerikai külügyminisztérium adataira hivatkozva azt írta, hogy 2013-ban az Oroszországban működő amerikai képviseletek 1279 munkatársa közül 934 orosz állampolgár volt.

A lap szerint a felek szankciós és diplomáciai háborúja elfajulhat, ami kisebb gazdasági potenciálja miatt Oroszországnak nagyobb károkat okozhat majd, mint az Egyesült Államoknak.

  • Moszkva továbbra is elkötelezett a viszony rendezése iránt
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kapcsolatok javításához Washingtonnak ki kell nyilvánítania, hogy megvan benne az ehhez szükséges “politikai akarat”, és le kell mondania a “szankciós diktátumkísérletekről”. Úgy vélekedett, időbe telik majd, amíg az Egyesült Államok megszabadul a “politikai skizofréniától”. Peszkov megismételte, hogy Moszkva továbbra is érdekelt a konstruktív együttműködésben az Egyesült Államokkal.

Trump alelnöke Oroszországot bírálta

Az Oroszországban dolgozó amerikai diplomaták létszámának csökkentése nem gyengíti meg Washington elkötelezettségét szövetségeseinek biztonsága iránt – jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök hétfőn az észt fővárosban.

A politikus a három balti ország – Észtország, Lettország és Litvánia – elnökeivel találkozva reményét fejezte ki, hogy az amerikai-orosz kapcsolatoknak lesznek még szebb napjaik, de a legutóbbi orosz intézkedés nem zavarja meg az Egyesült Államokat abban, hogy teljesítse kötelezettségét szövetségeseinek biztonsága iránt. Pence – mint arról sajtóértekezletén beszámolt – átadta Donald Trump amerikai elnöknek a balti vezetőknek szóló rövid üzenetét: “Veletek vagyunk”.

“Donald Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok határozottan kiáll a (NATO-t létrehozó washingtoni szerződés) 5. cikkében foglalt kollektív védelem ígérete mellett: az egyikük elleni támadás mindannyiunk elleni támadás” – hangsúlyozta a politikus.

Az alelnök bírálta Oroszországot, amiért az “folyamatosan módosítani akarja határait”, egyben megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét, hogy “válaszol minden olyan kísérletre, amelyben erőszakhoz folyamodnak”.

Szólt arról, hogy már megkezdődött az amerikai cseppfolyósított gáz exportja a balti országokba, amely “hozzájárul ezeknek az államoknak a felvirágzásához és biztonságához”.

Kapcsolódó cikkünk: A lengyelek Amerikából vennének gázt

A balti államfők a találkozón méltatták az Egyesült Államokkal kialakított partnerség szilárdságát és jelentőségét. Pence vasárnap érkezett Észtországba. Látogatásának első napján az amerikai rakétaelhárító rendszerek ottani lehetséges telepítéséről tárgyalt. A megbeszélésről Jüri Ratas észt kormányfő azt mondta, hogy nem kötelezték el határozottan magukat, és a telepítés időpontjáról sem esett szó.

Mielőtt továbbutazna kelet-európai körútjának következő állomására, Georgiába, az amerikai alelnök találkozik az Észtországban szolgáló amerikai katonákkal is. Georgiai látogatása után Mike Pence még Montenegróba is ellátogat.

Forrás: MTI/AFP/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

London beintett az Ubernek

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London pénteken közölte az amerikai székhelyű vállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt, miután a cég jelenlegi jogosítványa szeptember 30-án lejár.

Read More »