Oroszország máris válaszolna az amerikai szankciókra

Moszkva egyebek között 35 amerikai diplomata kiutasításával és a Szerebrjannij Bor zöldövezetben található amerikai üdülőkomplexum lefoglalásával válaszolhat arra, ha az Egyesült Államokban törvényerőre emelkedik az Oroszország ellen új szankciókat bevezető törvénytervezet – közölte külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva csütörtökön a Kommerszant című gazdasági napilap.

Az orosz kormány emellett korlátozhatja a Moszkvában szolgálatot teljesítő amerikai diplomaták létszámát, akik jelenleg többen vannak, mint orosz kollégáik a washingtoni nagykövetségen.

A Kommerszant úgy értesült, hogy Moszkva lefoglaltathatja továbbá az amerikai követségnek a moszkvai Dorozsnaja utcán található raktárát, az angol-amerikai iskola épületét és a Spaso House néven ismert nagyköveti rezidenciát a belvárosi Arbat közelében.

Barack Obama volt amerikai elnök kormányzata tavaly decemberben – az amerikai választásokba történt állítólagos orosz beavatkozás nyomán – 35 orosz diplomatát utasított ki az Egyesült Államokból és az orosz diplomácia tulajdonában lévő ingatlanokat foglaltatott le. Az orosz vezetés akkor nem tett válaszlépéseket az ügy kapcsán, pedig a külügyminisztérium már akkor 35 amerikai diplomata kiutasítására tett javaslatot Vlagyimir Putyin elnöknek.

Oroszország emellett az Egyesült Államok számára érzékeny “aszimmetrikus” ellenlépéseket is hozhat: többek között Észak-Korea ügyében nehézségeket okozhat Washington számára az ENSZ Biztonsági Tanácsában, korlátozhatja az amerikai cégek tevékenységét az orosz piacon, valamint a dúsított urántermékek és a titán kivitelét az Egyesült Államokba.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán közölte: a Kreml mindaddig tartózkodik az új amerikai szankciók tartalmi kommentálásától, amíg törvényerőre nem emelkednek. Hozzáfűzte egyúttal, hogy Moszkvában a kétoldalú viszony, a nemzetközi jog és a nemzetközi kereskedelmi viszonyok szempontjából “rendkívül szomorúnak és lehangolónak” látják a törvénytervezet amerikai kongresszusi alsóházi megerősítését. Peszkov szerint az orosz válaszintézkedésekről Vlagyimir Putyin elnök dönt majd.

  • Előzmények
Az amerikai képviselőház kedden fogadott egy el egy törvénytervezetet, amely újabb szankciókat léptetne érvénybe Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen. A javaslatot várhatóan még ezen a héten a szenátus is megszavazza, majd a tervezet Donald Trump elnök elé kerül aláírásra. Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő szerint Trump alá fogja írni a jogszabályt. Tovább

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek