Aszad összefogott a Hezbollah libanoni félkatonai szervezettel

A szíriai hadsereg és a Hezbollah libanoni síita szervezet hadműveletet indított pénteken a lázadók ellen a szíriai-libanoni határ térségében – közölte a Reuters hrügynökséggel a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató katonai szövetség egyik parancsnoka.

A hadművelettel ki akarják űzni a korábbi nevén an-Nuszra Frontként ismert szélsőséges csoportot a határon fekvő libanoni Arszal város peremén fekvő, a határon átnyúló Dzsurud Arszal környékéről, illetve a nyugat-szíriai Kalamun hegységből. A határtérségben fekvő kietlen Dzsurud Arszal környékén van az Iszlám Állam terrorszervezet egyik hadműveleti bázisa is, és a térségben több ezer szíriai él menekülttáborokban.

A libanoni hadsereg a hadművelet előtt erősítést küldött Arszalhoz, hogy megakadályozza a szélsőséges fegyveresek beszivárgását Libanonba. Szaad Haríri libanoni miniszterelnök kedden jelezte, hogy a libanoni hadsereg gondosan előkészített hadműveletet kezd a térségben, de nem hangolja össze lépéseit a szíriai hadsereggel.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az an-Nuszra Front korábban az al-Kaida szíriai ága volt, majd miután tavaly szakított a terrorszervezettel, felvette a Dzsabhat Fatah as-Sám nevet, jelenleg pedig a Tahrir as-Sám iszlamista fegyveres koalíció élén áll. Három évvel ezelőtt, 2014-ben a dzsihadisták kétszer is betörtek a határtérségben fekvő libanoni Arszal városba, rendőröket és katonákat ejtettek fogságba, a város utcáin fegyveres harc bontakozott ki. Az összetűzésekben több libanoni katona is elesett.

A szíriai polgárháborúban a Hezbollah jelentős támogatást nyújt a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű hadseregnek, de a szervezet szerepvállalását hevesen bíráltak a síita csoport ellenlábasai, köztük Szaad Haríri államfő is.

  • Hezbollah
A Hezbollah egy libanoni, síita politikai és félkatonai szervezet. A Hezbollah besorolása napjainkban is viták tárgyát képezi, hogy terrorszervezetről, vagy törvényes pártról van-e szó.

Az Arab Liga, az USA, Franciaország, Ausztrália, Kanada, Hollandia és Izrael a szervezetet terrorszervezetnek tekintik. Az Európai Unió, az Egyesült Királyság és Új-Zéland kizárják a szervezet katonai szárnyát és a politikai oldalt erről leválasztva, külön kezelik. Oroszország törvényes szociopolitikai szervezetként tartja nyilván, Kína pedig semleges nézőpontot képvisel.

A The Washington Post című amerikai napilap szerdán pedig arról adott hírt, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leállítja az úgynevezett mérsékelt szíriai lázadóknak biztosított kiképzést és fegyverszállítmányokat, azaz beszünteti Szíriában a damaszkuszi kormányzat ellen harcoló lázadók támogatását.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke örömmel üdvözölte, és “régóta várt, nagyszerű” hírnek nevezte a lépést, facebook oldalán azt írta:
“Ez a változás mindenképp további új lehetőségeket fog teremteni az orosz-amerikai terrorellenes együttműködésre az országban”.

Forrás: MTI/Reuters/Wikipedia

Felkapott hírek

Friss hírek

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

Read More »
Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »