Katar a földgáznak köszönhetően kerül közelebb Iránhoz

A világ legnagyobb gázmezője Katar és Irán között fekszik és a félig versenyszellemű, félig kooperatív kitermelés most új fordulatot vett. Ez a hatalmas erőforrás mindkét ország számára politikai hatalom forrása is. Most, hogy Katar diplomáciai viszályba került Teherán ellenfelével, Szaúd-Arábiával, hallgatólagos együttműködése Iránnal erősödik – annak ellenére, hogy a két ország erőteljesen versenyez a gázpiacokon.

1971-ben, amikor a Shell először fúrt a katari Északi Mezőn csalódott volt, hogy nem olajat, hanem gázt talált, azt viszonyt nagy mennyiségben. Az ország szerény olajtermelő volt kicsi hazai és regionális energiapiaccal. Katar már az 1980-as és ’90-es években megpróbált egy cseppfolyósított földgázprojektet elindítani, amelynek keretében Ázsiába akart exportálni, erre azoban még sokáig kellett várni. Az alacsony energiaárak miatt, költségcsökkentési okokból a projektért felelős BP átengedte a helyét a Mobilnak (1998-at követően az Exxonnal való fúzió után ExxonMobil).

Az Exxonnak talán nem volt meg a vállalkozói gondolkodásmódja a projekt megteremtésére, de amikor felvásárolta 1998-ban a Mobilt és hamarosan emelkedni kezdtek az olaj és gázárak, az egyik legértékesebb globális tulajdonává vált. Abdullah bin Hamad al-Attiyah volt olajügyi miniszter és az emír elérte, hogy Katar stratégiai pozícióját kihasználva keleti és nyugati irányba is értékesítse a gázt. A Total, ConocoPhillips és a Shell LNG üzemeket épített, míg az Abu Dhabi állami Mubadala cég a Totallal és az Occidentallal a Dolphin vezetéket építették ki a szomszédos Egyesült Arab Emirátusokba.

Amikor az Egyesült Államok importja eltűnt a palagáz-kitermelés növekedése miatt, Katar gyorsan reagált és figyelmét Európa és Ázsia felé fordította, illetve megemelte a japán exportot a fukusimai nukleáris baleset után. A japánok hálásak voltak még akkor is, ha úgy érezték, hogy magas árat fizettek, mivel az LNG-árak a rekordmagasságba emelkedtek. Ennek köszönhetően kevesebb, mint két évtized alatt Katar lett a világ leggazdagabb országa az egy főre jutó GDP alapján, jelentős globális befektetővé és expanzív politikai szereplővé vált.

Időközben – annak ellenére, hogy a katari térképek szerint a gázmező véget ér az ország határánál – Irán 1991-ben fúrásokat végzett a saját szektorában és megállapította, hogy a gázmező teljes tartalékainak mintegy egyharmadával rendelkezik, amit Dél-Pars mezőnek neveztek el. A gáz tényleges kitermelését azonban lassították a szankciók, a rossz gazdálkodás, a politikai huzavona és határozatlanság – nem tudták eldönteni, hogy a kinyert gázt elöregedett olajmezők fellendítésére használják vagy eladják a petrolkémiai iparágnak vagy hőtermelőként elégessék vagy a vezetékeken keresztül exportálják a szomszédos országoknak.

2005-ben Katar moratóriumot vezetett be az Északi Mezőre, mondván, hogy szükséges a gázmező tanulmányozása. Ezt a moratóriumot csak most szüntették meg, de nem a helyszíni tanulmány elkészítéséhez kellett 12 év, a leállásnak kereskedelmi okai is voltak: az LNG piac túlkínálatossá, a hazai beruházási kapacitás feszítetté vált, a szaúdiak pedig blokkolták az új vezetékeket Bahrein és Kuvait irányába, ami nehézségeket okozott a Dolphin vezetéken.

Ugyanakkor gyanús, hogy Irán figyelmeztette Dohát, hogy állítsa le az új projekteket, amelyekről úgy érezték, hogy lecsapolja a „saját” gázukat. 2014-től Irán gáztermelése gyors növekedésnek indult, mivel a Dél-Pars egyes szakaszai – amelyeket belföldi vállalkozóknak ítéltek oda és akiket szankciók és finanszírozási problémák akadályoztattak – végül befejeződtek. Így 2020-ra Irán kitermelése a Dél-Pars-ből meghaladhatja Katar kitermelését a gázmező északi – kétszer nagyobb  – részéből.

A Dél-Pars azon fázisai, ahol még nem kezdték el a fejlesztést, a határtól távol vannak, a terület északkeleti végén. Kivételt képez azonban a 11-es fázis, amely közvetlenül a határon fekszik és jelenleg prioritást élvez a fejlesztésben, a gáz katari oldalra történő migrációjának megelőzése érdekében.

A szerződés, amelyet a Total és a China National Petroleum Corporation július 3-án írt alá a 11. fázisra, kulcsfontosságú része az iráni stratégiának, mivel ez az első olyan szerződés, amelyet az új Iráni Petroleum Szerződés keretében írtak alá és amelynek célja a külföldi befektetések vonzása a nukleáris vonatkozású szankciók megszüntetését követően. A termelés első körben a hazai piacot szolgálja, de később ez lehet az alapja Irán első LNG-export projektjének.

A szerződés aláírása mindössze két hónappal azután történt, hogy Katar bejelentette moratóriumának végét egy új gázkitermelési projekt megkezdésével. Egy nappal az aláírást követően pedig a Qatar Petroleum ügyvezető igazgatója Saad Sherida Al Kaabi elmondta, hogy a teljes LNG-export kapacitást 30% -kal emelik évente, 2023-ig mintegy 100 millió tonnára – ezzel Katar túlszárnyalja Ausztráliát és az Egyesült Államokat és megtartja a világ vezető LNG-exportőre címet.

A bejelentés jelzés volt a magas kitermelési költségű versenytársaknak, hogy Katar küzdeni fog a piaci részesedéséért egyben pedig egy szembeszegülés a Szaúd-Arábia vezette koalícióval a diplomáciai és gazdasági blokád miatt. A helyzet komolyságát mutatja, hogy az ExxonMobil, a Shell és a Total vezérigazgatója is nemrég látogatott el Dohába.

Az igazán érdekes kérdés, hogy milyen üzletet vagy megállapodást kötött Irán Katarral. Amennyiben az emírség 2005-ben az irániak kérésére vezette be a fejlesztési moratóriumot, akkor ez most már nem tartható fenn, tekintve, hogy az iráni kitermelés most már közel áll Katar termelési szintjéhez – ráadásul a gázmező egyharmadából.

A diplomáciai blokád közelebb hozta Dohát északi szomszédjához, Irán pedig szívesen teszi könnyebbé a katariak életét, főleg akkor, ha esélyt lát arab szomszédai szétzilálására. A jelenlegi együttműködés így a gázmező mindkét tulajdonosának megfelel – egyelőre.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek