Hatalmas kiesést okoz az amerikai energiaiparban a közelgő napfogyatkozás

Augusztus 21-én teljes napfogyatkozás lesz Amerikában, melynek következtében egy körülbelül 113 kilométer széles árnyék vetül majd az Egyesült Államokra Oregontól Dél-Karolináig. A rendkívül ritka jelenség miatt nagyjából 9 ezer megawatt energiától esnek el az érintett államok.

2012 óta kilencszeresére nőtt a napenergia használatának aránya az USA-ban, ami jó dolog, viszont kockázatos is egyben, lévén a zöldenergia kevésbé megbízható energiaforrás. Napfogyatkozások korábban is voltak, ám ahogy nőtt a napkollektoros energiatermelő egységek száma, a megfelelő óvintézkedések nélkül a véletlen események kockázata komoly lehet.

Az esemény maga elég rövid, New York-i idő szerint délben kezdődik és délután négyre ér véget. A teljes sötétség ráadásul nem is tart pár percnél tovább, ám a Nap teljesítménye folyamatosan csökken ez idő alatt. A kaliforniai hálózatkezelő szerint a nagy napelemfarmok teljesítménye akár 70 megawattot is eshet percenként egy 82 perces időintervallumban, ennyi időre viszont nem éri meg átállni fosszilis energiákra. A piacnak 6 008 megawattnyi rést kell kitöltenie, mondta Steven Greenlee, a hálózatkezelő szóvivője.

A NASA szerint utoljára 1979-ben észleltek teljes napfogyatkozást az Egyesült Államokban.

Az esemény Kaliforniában gyakorolhatja a legnagyobb hatást a napenergia-termelésre, mivel az állam teljes energiaigényének 40 százalékát napelemek biztosítják. A napfogyatkozás közel 70 százalékkal mérsékli a napsugárzást, mondta Dave Quinn, a Genscape Inc. energiaadat-szolgáltató cég piaci elemzője.

A texasi villamosenergia-hálózat üzemeltetője arra számít, hogy a napfogyatkozás körülbelül 600 megawattnyi napsugárzásra lesz hatással a kérdéses időszakban.

A Bloomberg egyelőre nem közölt pontos becslést, hogy ez mennyibe kerülhet az országnak.

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek