Három oldalról támadják Trump egészségbiztosítási törvényét

John McCain szenátor műtétje miatt elhalasztják a szavazást a washingtoni szenátusban az egészségbiztosítási törvényről, amelynek elfogadásához egyelőre nincs meg a többségük a republikánusoknak.

Az amerikai szenátus múlt héten két héttel későbbre halasztotta a nyári vakáció megkezdését, annak érdekében, hogy megvitathassék és elfogadhassák az új egészségbiztosítási törvényt, a helyzet azonban tovább bonyolódott, mert az új törvénynek továbbra is gyenge a támogatottsága.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője jelentette be, hogy a jövő héten mégsem tartanak voksolást a szenátusban az új egészségbiztosítási törvényről, mert megvárják a műtétje után Arizonában lábadozó John McCain szenátor visszatértét Washingtonba.

McCain szenátoron koponyaműtétet hajtottak végre pénteken a minnesotai Mayo klinikán. A 80 éves politikus koponyájából vérrögöt távolítottak el, irodájának közleménye szerint kitűnően érzi magát, de a jövő hetet még Arizonában tölti. 

Közben kiderült, hogy az új egészségügyi törvény elfogadásához a változtatások ellenére sincs meg a szükséges számú voks – legalább nyolc-tíz republikánus szenátor ugyanis változatlanul aggodalmait fogalmazza meg.

John Cornyn texasi szenátor az NBC televízió “Találkozz a sajtóval” című, vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában ugyan közölte, hogy nyílt vita várható, amelyen demokraták és republikánusok egyaránt előterjeszthetik módosítási javaslataikat, és így biztosan megszavazzák majd az új törvényt, ám Susan Collins, Maine állam republikánus szenátora a CNN hírtelevízióban azt mondta, hogy tudomása szerint legalább nyolc-tíz szenátor ódzkodik az igen szavazattól.

Collins szerint a szerény jövedelmű rétegek egészségügyi ellátását segítő Medicaid program költségvetésének előirányzott csökkentése elfogadhatatlan, mert ez a szegény családok mellett a kis településeken lévő kórházakat és idősotthonokat is sújtaná. A szenátor asszony szerint nem lenne szabad mélyreható változtatásokat végrehajtani az olyan, évtizedek óta működő és az alapvető egészségügyi ellátást segítő programokban mint az 1965-ben bevezetett Medicaid.

Rand Paul kentuckyi szenátor éppen ellenkező okok miatt bírálta a törvényjavaslatot. A szenátor a korábbi, ismert álláspontját hangoztatva túlságosan is “puhának” minősítette a tervezetet, mert az új törvény az Obamacare néven ismert előző egészségbiztosítási törvény sok elemét megőrizné.

“A jelenlegi rendszer rémes, nem hiszem, hogy a republikánusoknak a nevüket kellene adniuk hozzá. Ez politikailag rossz stratégia, és nem is oldaná meg a nehézségeket” – fogalmazott Paul szenátor.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Elégedetlenek a törvénytervezetben végrehajtott egyik változtatással a biztosítótársaságok is. Ted Cruz texasi szenátor javaslatára ugyanis bekerült a tervezetbe egy olyan passzus, mely a biztosítótársaságoknak ugyan lehetővé teszi, hogy az Obamacare-hez nem kapcsolódó biztosításokat értékesíthessenek, de csak abban az esetben, ha értékesítenek az Obamacare előírásainak megfelelő biztosítást is.

Tom Price, az emberi erőforrások minisztere – akihez az egészségügy is tartozik – az ABC televízióban “zavarba ejtőnek” nevezte a biztosítótársaságok ellenkezését.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

cdu-csu-spd

Újra a nagykoalíciónak áll a zászló Németországban

Egyre többen állnak ki a nagykoalíció folytatása mellett a Német Szociáldemokrata Pártban, hangsúlyozva, hogy az úgynevezett Jamaica-koalícióról szóló tárgyalások kudarca új helyzetet teremtett, amelyben már nem lehet elutasítani a kormányzást az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió szövetségével.

Read More »
epa06307554 A handout photo made available by Dalai Nohra  shows Lebanese Prime Minister Saad Hariri speaks During a conference under slogan Together against piracy' in Beirut, Lebanon, 03 November 2017 (Issued 04 November 2017). Hariri announced on 04 Novermber 2017 that he resigns from the Prime Minister's office. According to media reports, Hariri said that the current political climate reminds him with the time before the assassination of his father, former Lebanese Prime Minister Rafic Hariri, and he also mentioned Iran's influence in his country, and the region. Hariri came into office for his second term on 18 December 2017.  EPA/DALATI NOHRA HANDOUT  HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

Egyelőre tisztségében marad a libanoni kormányfő

A hazájába két és fél hetes távollét után visszatérő Szaad Haríri libanoni miniszterelnök a tévében közvetített nyilatkozatában elmondta, benyújtotta hivatalos lemondását Michel Aun köztársasági elnöknek, aki nyomatékosan javasolta, várjon vele, engedjen teret a lemondás okairól és politikai hátteréről folytatandó párbeszédnek. Hozzátette, hogy elfogadja az elnök javaslatát.

Read More »