Ratifikálták az EU-Ukrajna társulási egyezményt

Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződést kedden az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács, és ezzel lezárult az egyezmény régóta húzódó ratifikációs folyamata. A tanácsi sajtószolgálat tájékoztatása szerint a szerződés szeptember 1-jén lép hatályba teljes körűen.

A társulási egyezményben, illetve az EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodásban foglalt rendelkezések többsége már ideiglenes életbe lépett, a mostani döntéstől azt várják a szakértők, hogy új lendületet ad az együttműködésnek például a kül- és biztonságpolitika, az igazságügy, az oktatás vagy a tudomány területén. Mint a közleményben írták, a szerződés a felek közötti viszony mélyítésének elsődleges eszköze, amely előmozdítja a szorosabb politikai, gazdasági kapcsolatokat, valamint a közös értékek tiszteletét.

A döntést nem sokkal Szergej Lavrov orosz külügyminiszter brüsszeli látogatása előtt jelentették be, egy nappal a kijevi EU-Ukrajna csúcstalálkozó előtt.

A társulási egyezmény aláírását eredetileg 2013 novemberében tervezték, ám Viktor Janukovics akkori ukrán elnök moszkvai nyomásra az utolsó pillanatban elállt az aláírástól. Lényegében ez a fejlemény adta a gyújtószikrát a kijevi ellenzéki megmozdulások drámai kibontakozásához. A válság véres erőszakcselekményekbe torkollott és Janukovics bukásához vezetett. Az időközben orosz agressziós cselekmények áldozatává vált Ukrajna új vezetésével az EU már alá tudta írni az egyezményt.

A tanács határozatát az tette lehetővé, hogy nemrég a holland parlament mindkét háza megszavazta a társulási szerződés ratifikálását, amelyet az ország lakossága korábban népszavazáson elutasított.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

cdu-csu-spd

Újra a nagykoalíciónak áll a zászló Németországban

Egyre többen állnak ki a nagykoalíció folytatása mellett a Német Szociáldemokrata Pártban, hangsúlyozva, hogy az úgynevezett Jamaica-koalícióról szóló tárgyalások kudarca új helyzetet teremtett, amelyben már nem lehet elutasítani a kormányzást az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió szövetségével.

Read More »
epa06307554 A handout photo made available by Dalai Nohra  shows Lebanese Prime Minister Saad Hariri speaks During a conference under slogan Together against piracy' in Beirut, Lebanon, 03 November 2017 (Issued 04 November 2017). Hariri announced on 04 Novermber 2017 that he resigns from the Prime Minister's office. According to media reports, Hariri said that the current political climate reminds him with the time before the assassination of his father, former Lebanese Prime Minister Rafic Hariri, and he also mentioned Iran's influence in his country, and the region. Hariri came into office for his second term on 18 December 2017.  EPA/DALATI NOHRA HANDOUT  HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

Egyelőre tisztségében marad a libanoni kormányfő

A hazájába két és fél hetes távollét után visszatérő Szaad Haríri libanoni miniszterelnök a tévében közvetített nyilatkozatában elmondta, benyújtotta hivatalos lemondását Michel Aun köztársasági elnöknek, aki nyomatékosan javasolta, várjon vele, engedjen teret a lemondás okairól és politikai hátteréről folytatandó párbeszédnek. Hozzátette, hogy elfogadja az elnök javaslatát.

Read More »