Veszélyes mértékben értéktelenedik az egyiptomi fizetőeszköz

Az éves infláció 0,1 százalékponttal, 29,8 százalékra, a maginfláció közel 1,5%-kal 31,95 százalékra emelkedett Egyiptomban júniusban – közölte az ország statisztikai hivatala hétfőn. A kormány ráadásul múlt héten 42 százalékkal emelte az elektromos energia lakossági árát, így valószínűleg tovább nő a pénzromlás üteme.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött 12 milliárd dolláros, hároméves hitelmegállapodás célja a költségvetési deficit lefaragása, a gazdasági növekedés felgyorsítása és a devizapiaci helyzet javítása, a hitel folyósításának   részeként azonban a kairói vezetés vállalta egyebek között, hogy csökkenti az állami szubvenciókat, emeli az adókat és lazítja a tőkemozgás fölötti ellenőrzést.

Ennek részeként június végén 40 és 100 százalék közötti mértékben emelték az üzemanyagok és a palackos gáz árát, tavaly novemberben pedig a nemzeti bank 48 százalékkal leértékelte az egyiptomi fontot, és áttért az árfolyam lebegtetésének politikájára.

A valutaalap tavaly novemberben első részletként 2,75 milliárd dollár azonnali átutalását engedélyezte, a következő, 1,25 milliárd dolláros részletet heteken belül megkaphatja Kairó.

A gyorsuló inflációval szembesülve a központi bank a múlt héten 200 bázisponttal, 18,75 százalékra emelte az irányadó kamatot, miközben elemzők tartást vártak. Előzőleg, a májusi kamatdöntő ülésen ugyancsak 2 százalékpontost emelést hajtott végre a jegybank. A cél az, hogy az év végére 13 százalékra mérsékeljék a pénzromlás ütemét, de az állami szubvenciók kivezetése miatt (júniusban az üzemanyagok, most pedig az elektromos energia támogatása csökkent jelentősen) ez meglehetősen optimista várakozásnak tűnik.

A megszorítások ráadásul súlyos politikai kockázatot jelentenek Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnöknek, akinek társadalmi támogatottságát kikezdte a vágtató infláció és a két lakatlan vörös-tengeri sziget Szaúd-Arábiának történő átadásáról júniusban kötött megállapodás.

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »