Megint nem engedték be Ausztriába a török gazdasági minisztert

Ausztria megtiltotta a belépést a török gazdasági miniszternek, Nihat Zeybekcinek, aki a tavalyi, kudarcba fulladt törökországi puccskísérlet évfordulóján tartandó rendezvényen akart részt venni – közölte hétfőn az osztrák külügyminisztérium szóvivője.

A tisztségviselő az osztrák közszolgálati rádióállomásnak (ORF) elmondta: „megerősíthetem, hogy Sebastian Kurz külügyminiszter gyakorlatilag megtiltotta a török gazdasági miniszternek a belépést az országba”. Thomas Schnöll szóvivő hozzátette: a rendezvény nagyon nagy és a látogatás „veszélyt jelent a közrendre és Ausztria biztonságára”.

Az osztrák minisztérium a döntést azzal indokolta, hogy a török miniszter kizárólag a nyilvános szereplés miatt akart beutazni az országba. A szóvivő szerint államközi látogatás keretében természetesen szívesen látják a török minisztert.

A nyilatkozatban elhangzott az is, hogy Kurz a tavaly Törökországban történt puccskísérletet azonnal egyértelműen elítélte, és továbbra is kiáll ezen álláspontja mellett. A miniszter azonban helyteleníti az azóta kialakult emberi jogi helyzetet Törökországban, mert úgy véli, hogy az elbukott államcsíny után „határozott elbocsátási és bebörtönzési hullám indult el” és „jelentősen korlátozzák a vélemény- és sajtószabadságot”.

  • Korábban írtuk:

Thomas Schnöll elmondta azt is, hogy a külügyminiszter a nemzetközi jog idevonatkozó passzusa szerint határozhat a beutazás megtiltásáról, a mostani döntésről tájékoztatták a kancelláriahivatalt és az osztrák államfőt is. 

Az osztrák döntést megelőzően a holland kormány pénteken azt közölte, hogy Tugrul Türkes, a török diaszpóráért felelős miniszterelnök-helyettes vagy a török kormány más tagjainak hollandiai látogatása „nem kívánatos”, tekintettel a két ország kétoldalú kapcsolatainak jelenlegi helyzetére.

A német szövetségi kormány pedig arról döntött: nem engedélyezi Recep Tayyip Erdogan számára, hogy tömegrendezvényt tartson július első hetében Németországban, ahová a hamburgi G20-csúcs alkalmából látogatott el.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »