Mi vezetett oda, hogy Kína és az USA kapcsolata mélyponthoz ért?

Még mielőtt az egyre veszélyesebb Észak-Korea megosztotta volna a világ két legnagyobb gazdaságát, az Egyesült Államok és Kína közötti jó diplomáciai kapcsolat már leáldozóban volt. A két ország vezetője közti barátságos találkozó így mára csak távoli emlék.

Trump egy április végén megjelent interjúban még dicsérte is Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki álláspontja szerint megpróbálja féken tartani Észak-Koreát. „Nagyon kitartóan próbálkozik, nem akar zűrzavart és vért látni, jó ember” – fogalmazott a kínai elnökről, akivel áprilisban a floridai Mar-a-Lagóban tárgyalt.

Az elmúlt két hétben azonban olyan dolgok történtek, amelyeket nem lehet egy legyintéssel elintézni: a két ország viszonya egyre csak romlik. Lássuk tehát, mi vezetett idáig:

Haditengerészeti műveletek a Dél-Kínai-tengeren

Július 2-án egy amerikai hadihajó haladt el a Dél-kínai-tenger egyik vitatott hovatartozású szigetének közelében, megkérdőjelezve ezzel a földdarabra vonatkozó kínai, tajvani és vietnami területi igényt. Trump hivatalba lépése óta ez volt a második olyan akció, amelynek célja a hajózás szabadságának hirdetése volt. Az előző május végén történt egy hadgyakorlat alatt, amelynek során egy amerikai hadihajó 12 tengeri mérföldnél közelebb került egy Kína által épített mesterséges szigethez a Dél-kínai-tengeren.

Az apályvonaltól számított 12 tengeri mérföldön belüli rész a nemzetközi jog szerint az adott ország területi vize. Kína 1974-ben foglalta el teljesen a Paracel-szigeteket, amelyekre Tajvan és Vietnam is igényt tart.

Fegyverek Tajvannak

Június végén a washingtoni külügyminisztérium 1,4 milliárd dollár (379 milliárd forint) értékű amerikai fegyvereladást hagyott jóvá Tajvannak, ami az első ilyen ügylet Donald Trump hivatalba lépése óta.

Heather Nauert, a külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy az üzlet összhangban van a törvényekkel, és azt mutatja, hogy Washington támogatja Tajvan megfelelő önvédelmi képességeit. Viszont az Egyesült Államok továbbra is töretlenül tartja magát az úgynevezett „Egy Kína” elvhez, vagyis nem ismeri el Tajvan függetlenségét.

Peking tiltakozott az újabb amerikai fegyverszállítmány ellen, mert Kína hivatalosan szakadár tartománynak tekinti Tajvant, ahová a kínai kommunisták polgárháborús győzelme után a korábbi Kínai Köztársaság vezetői menekültek a múlt század negyvenes éveinek végén. A kínai külügyminiszter szóvivője így fogalmazott: „az Egyesült Államok súlyosan megsértette a nemzetközi jogot, valamint veszélyeztette Kína szuverenitását és nemzeti érdekeit”.

Új szankciók kínai személyekre

Az Egyesült Államok a napokban új szankciókat szabott ki egy kínai hajózási társaságra és két kínai állampolgárra, akik kapcsolatban állnak Észak-Koreával.

Az intézkedésekkel kapcsolatban a kínai külügyminisztérium elmondta, hogy Kína folyamatosan ellenzi az ENSZ keretén kívül kivetett egyoldalú szankciókat. „Sürgetjük az Egyesült Államokat, hogy azonnal orvosolja a hibáját, hogy ne befolyásolja a kétoldalú együttműködést a vonatkozó kérdésekben.”

Kapcsolódó cikkünk: Néhány kínai cég szankcionálása megbénítaná Észak-Koreát

Kemény szavak az acélról és az alumíniumról

Trump a héten kedvenc kommunikációs csatornáján – Twitteren – utalt arra, hogy adminisztrációja felkészül az amerikai acélipar további védelmére. Ez közvetlenül azután történt, hogy három magas rangú közigazgatási tisztviselő a Reutersnek azt mondta: az amerikai elnök egyre frusztráltabb Kína Észak-Korea elleni büntetőintézkedések terén mutatott passzivitása miatt.

A tisztviselők szerint Trump egyre türelmetlenebb Kínával szemben, és számos lehetőségen gondolkodik, beleértve az acél behozatalára vonatkozó díjakat.

A kínai acélra már több tucat dömping- és szubvencióellenes intézkedés vonatkozik, ezért csak kis mennyiségben van jelen az amerikai piacon. Trump ezekkel az amerikai ipart és munkaerőt kívánja védeni, melyet választási kampánya során is sokszor hangoztatott.

Kapcsolódó cikkünk: Hazai acél és szén kell Trumpnak, indulhat a vámháború

„Hibás számítások” mindkét fél részéről

Az Egyesült Államok egyre csalódottabb amiatt, hogy Kína „nem képes megzabolázni” Észak-Koreát. A kommunista ország ugyanis továbbra is vígan folytatja rakétatesztjeit, sőt, a hét elején első ízben hajtott végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával. Az észak-koreai állami média azt állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes csapást mérni.

„A washingtoni közelmúltbeli lépések a Dél-Kínai-tengeren, az acéldíjakra vonatkozó tervek és a tajvani fegyverkereskedelem pecsétje azt jelzi, hogy Donald Trump egy keményebb megközelítést szorgalmaz Kína irányában” – mondta Guo Yu, a Verisk Maplecroft vezető elemzője.

  • További cikkeink a témában:

Forrás: CNBC / Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »