Egyelőre nincs miért aggódni az osztrák-olasz határon

A jelenlegi menekültszámok nem indokolják a tiroli határellenőrzést – idézte a Kurier című osztrák lap szerdán a tiroli rendőrség vezetőjét, aki szerint ugyanakkor figyelemre méltó az Olaszországba érkezők száma. Az osztrák védelmi, belügyi és külügyi tárcavezető kiállt a határvédelem mellett.

A védelmi minisztérium már vasárnap páncélozott járműveket indított az olasz határhoz, hogy szükség esetén kordában tudja tartani a menekülthelyzetet. Hans Peter Doskozil miniszter hétfőn arról beszélt, hogy az osztrák hadsereg támogató műveleti tevékenységére számít az olasz határon, és összesen 750 katona áll készen határvédelmi feladatokra. Hozzátette: a mozgósítást követően a kontingens három napon belül bevethető.

„A lakosság elbizonytalanításáról van szó” – mondta Helmut Tomac tiroli rendőrségi vezető, aki szerint a páncélozott járművek bevetése csak a legrosszabb esetben alkalmazható forgatókönyv. Egyúttal kijelentette, hogy a tiroli határ mentén tavaly sokkal több menekültet fogtak el, mint most. A Kurier című lap szerint arról is beszélt, hogy ugyanakkor „érzékenyen” figyelik az olaszországi helyzetet.

A rendőrségi vezető az MTI-nek kedden telefonon azt mondta, hogy az utóbbi időben nem változott meg jelentős mértékben a tiroli határszakaszon Olaszországból Ausztriába érkező menekültek száma, naponta 20 és 45 közötti illegális határátlépőt tartóztatnak fel. Mint fogalmazott: a helyzet azonban egyik napról a másikra megváltozhat. Tájékoztatása szerint idén mintegy négyezren kíséreltek meg jogtalanul Olaszországból Ausztriába jutni.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter kedden arról beszélt, hogy menekültáradat esetén meg fogják védeni a Brenner-hágót. Kijelentette, hogy az esetleges intézkedés nem a választási kampány része, hanem felelősségteljes lépés. Hangsúlyozta továbbá, hogy a 2015-ös menekülthullám idején Ausztria túlterheltsége volt a legnagyobb probléma.

„Tanultunk 2015 tapasztalataiból, és akár 24 óra alatt hatékony határirányítási rendszert tudunk felállítani az olasz-osztrák határon” – nyilatkozott Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter. Kijelentette: jelenleg stabil a helyzet, de nem szabad hagyni, hogy a menekültek ellenőrizetlenül jussanak át a Brenner-hágón.

Az ausztriai Tirolt és az olaszországi Dél-Tirolt összekötő Brenner-hágóhoz tartozó határirányítási rendszer tavaly nyáron elkészült, de „menekültáradat hiányában” a határ ellenőrzését egyelőre nem kezdték meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek