Megint az amerikai kereskedelmi deficit miatt bosszankodik Trump

Donald Trump amerikai elnök pénteken hevesen kikelt az Egyesült Államokkal szembeni dél-koreai kereskedelmi többlet ellen az ázsiai ország államfőjével, Mun Dzse Innel folytatott tárgyalásán – adta hírül a Reuters brit hírügynökség.

Mun májusban lett Dél-Korea elnöke, és első külföldi útja Washingtonba vezetett. Látogatása csütörtökön kezdődött, amikor a két államfő feleségük társaságában együtt vacsorázott a Fehér Házban.

Trump pénteken azzal fenyegetőzött, hogy “összetépi” azt az öt évre szóló kereskedelmi egyezményt, amelyet még elődje, Barack Obama hozott tető alá Szöullal. Rámutatott arra, hogy az amerikai kereskedelmi deficit Dél-Korea viszonylatában a 2011-es 13,2 milliárd dollárról 2016-ra 27,6 milliárdra duzzadt, és mint mondta, “ez így nem mehet tovább”.

“Ebben a pillanatban is új megállapodáson munkálkodik mindkét fél, amelynek végkifejlete nagyon eltér majd a jelenleg érvényes szerződéstől, ám amely mindkét fél számára még mindig jó lesz” – mondta Trump, és felvetette, hogy Dél-Korea alaszkai földgáz vásárlásával csökkenthetné kereskedelmi többletét.

Mun  nem beszélt  tárgyalás kereskedelmi részéről, csak annyit mondott, hogy “nagyon tisztességes vitát folytattak kölcsönös érdeklődésre számot tartó” ügyekről, köztük Észak-Koreáról.

Trump megismételte, hogy az Észak-Koreával szemben tanúsított stratégiai türelem elfogyott.

“Együtt nézünk szembe a felelőtlen és brutális észak-koreai rezsim fenyegetésével” – mondta az elnök a Fehér Ház rózsakertjében Mun mellett állva.

Mun a szankciókon és párbeszéden alapuló, átfogó és fokozatos megközelítésről beszélt Phenjannal kapcsolatban. Trump és a dél-koreai elnök egyetértett abban, hogy nyitottak a párbeszéd felújítására Phenjannal, de csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. Mun egy washingtoni előadásában arról beszélt, hogy előmozdíthatná a tárgyalásokat, ha Phenjan befagyasztaná nukleáris és rakétakísérleteit, s szabadon engedné azt a három amerikait, akit Észak-Koreában tartanak fogva. A megbeszélések pedig csak akkor lehetnek hatékonyak, ha Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor is részese a tárgyalásoknak, melyek célja az észak-koreai atomprogram teljes felszámolása kell, hogy legyen.

Trump a heves kereskedelmi vita ellenére a találkozó után azt mondta, hogy országa kapcsolata Dél-Koreával “nagyon, nagyon szoros”, személyes viszonya pedig Munnal “nagyon, nagyon jó”.

Mun dél-koreai látogatásra hívta meg Trumpot az idei évre, az invitálást az amerikai elnök elfogadta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Rossz ötlet volt a SolarCity felvásárlása, jönnek a bezárások

A Tesla nemrégiben 9 %-os dolgozói létszámcsökkentés mellett döntött - azonban nem ez az egyetlen visszalépés a cég életében. Mint kiderült, legalább 13, napenergia rendszerek telepítésével foglalkozó egységet is bezárnak, összesen 9 államban. Így pedig a SolarCity felvásárlása, melyre 2 évvel ezelőtt 2,6 miliárd dollárt költöttek, már nem tűnik olyan jó üzletnek.

Read More »

Oettinger: több időt kell adni Merkelnek

Több időt kell adni Angela Merkel német kancellárnak a menekültügy körüli viták rendezéséhez, a bajor Keresztényszociális Uniónak meg kell hosszabbítania a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió elnökének megszabott július 1-jei határidőt - sürgette egy hétfői német interjúban Günther Oettinger uniós költségvetési biztos.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás