Előálltak követeléseikkel a Katart elszigetelő államok

Az arab országok, amelyek megszakították kapcsolataikat Katarral, azt követelik tőle, hogy szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Iránnal, zárja be az al-Dzsazíra televíziót és a területén lévő török támaszpontot.

Tudatják Dohával, hogy amennyiben tíz napon belül nem egyezik bele a követelések végrehajtásába, azok érvényüket veszítik. Nem részletezik, hogy milyen következménnyel jár majd ez Dohára nézve. Az utolsó pontban az szerepel, hogy Katarnak bele kell egyeznie abba is, hogy egy éven belül havonta, a következő évben negyedévenként, majd tíz évig évente ellenőrzik, hogy Doha eleget tesz-e a követeléseknek. Katarnak ráadásul a későbbiekben közösen meghatározott összeget kell kifizetnie jóvátétel vagy kártérítést gyanánt az elmúlt évek politikája által okozott emberi veszteségek és pénzügyi károk miatt.

Az első hírügynökségi jelentések arról szóltak, hogy a listán szereplő követelések között van a diplomáciai kapcsolatok megszakítása Iránnal, de az AP amerikai hírügynökség szerint – amely megszerezte, és arab nyelvről lefordította a dokumentumot – az első pontban az a követelés szerepel, hogy Katar „fogja vissza diplomácia kapcsolatait Iránnal, és zárja be ottani diplomáciai misszióit”, továbbá utasítsa ki az országból az iráni Forradalmi Gárda embereit, szakítson meg mindenfajta katonai együttműködést Teheránnal. Leszögezik, hogy kizárólag olyan kereskedelmet és üzleti tevékenységet engedélyeznek Iránnal, amely összeegyeztethető az Egyesült Államok, illetve a nemzetközi közösség szankcióival.

Azt is követelik Dohától, hogy szakítsa meg minden kapcsolatát a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista pánarab mozgalommal, a Hezbollah libanoni síita szélsőséges csoporttal, az al-Kaida és Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel, és minősítse őket terrorszervezeteknek.

Az iszlamista eszmék terjesztésével vádolt al-Dzsazíra hírtelevízió és kirendeltségeinek bezárásán kívül több olyan hírtévé vagy -portál bezárását követelik, amelyeket közvetlenül vagy közvetve Katar pénzel. A felsorolásában az Arabi21, a Rassd, az Al Arabi Al-Dzsadid és a Middle East Eye szerepel.

A lista egyik pontja arról szól, hogy haladéktalanul meg kell szüntetni a török „katonai jelenlétet” Katarban, és mindennemű katonai együttműködést Törökországgal Kataron belül. Az első hírügynökségi jelentések „török támaszpont” bezárásáról szóltak.

A követelések között szerepel az is, hogy Katar vessen véget az olyan személyek, csoportok vagy szervezetek pénzügyi támogatásának, amelyeket ezek az arab országok, az Egyesült Államok és más országok terroristáknak minősítettek. Továbbá adja ki nekik az általuk körözött terroristákat, fagyassza be a vagyonukat, és szolgáltasson róluk részletes információkat.

Az arab országok azt is követelik Katartól, hogy vessen véget a beavatkozásnak a belügyeikbe, ne adjon állampolgárságot a hatóságaik által körözött állampolgároknak, vagy fossza meg őket a katari állampolgárságtól.

Katarnak továbbá meg kell szüntetnie mindenfajta kapcsolatot a listát összeállító országok politikai ellenzékével, információkat kell szolgáltatnia róluk. Ezen kívül fel kell sorakoznia a többi öbölbeli vagy arab országhoz katonailag, politikailag, szociálisan és gazdaságilag – szögezik le.

Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a múlt hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait, továbbá szárazföldi, légi és tengeri összeköttetését Katarral, pénzügyi szankciókat vezet be ellene, mert szerinte a dohai vezetők terroristákat támogatnak, együttműködnek Iránnal, és beleavatkoznak a belügyeikbe.

Katarban egyelőre nem reagáltak az arab országok követeléseire, de kormányilletékesek felhívták a figyelmet arra, hogy a lista olyan dolgokat tartalmaz, amelyeket Doha már korábban határozottan elutasított, beleértve az al-Dzsazíra televízió bezárását, amely az arab országok szerint szélsőséges eszméket terjeszt. Doha korábban a szóban forgó országok tudomására hozta, hogy nem tárgyal velük, amíg fel nem oldják a blokádot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »