Csőd szélére juttatták a Takatát a halálos légzsákjai

A japán Takata, amely a világ egyik legnagyobb autó alkatrész beszállítója a csőd szélére került a millió számra eladott, és már autókba elhelyezett hibás légzsákjai miatt. Ez ugyanis a gépjárműtörténelem eddigi legnagyobb visszahívásához vezetett.

A Reuters hírügynökség információi szerint a japán cég a jövő héten kérni fogja a csődeljárást maga ellen. A tokiói tőzsdén már fel is függesztették a vállalat részvényeivel történő a kereskedést.

A Takata egyetlen mentőöve, ha sikerül megegyeznie az amerikai Key Safety System beszállító céggel a felvásárlásról. Az adásvételi tárgyalások hónapok óta folynak, ám a jelek szerint mindeddig nem sikerült megegyezni.

Olyan hírek is felröppentek, hogy a Takata leállítja a légzsákok gyártását, miután befejezte a pótalkatrészek előállítását, és teljesítette az autógyártó ügyfelekkel szemben a meglévő szállítási szerződéseket.

A Takata autógyártó partnerei – többek között a General Motors, a Chrysler, a Ford, a Honda, a Toyota, a Mazda, a Nissan, a Mitsubishi és BMW – szerte a világon mintegy százmillió autót hívtak vissza a hibás légzsákok miatt. Ebből csak az Egyesült Államokban eddig csaknem 69 milliót.

A légzsákok felülvizsgálatára azért van szükség, mert előfordult, hogy nem fújódtak fel, vagy rosszul nyíltak ki, és emiatt elszakadtak, de olyan esetekről is tudni, hogy a légzsákokat felfújó pirotechnikai eszköz robbanótöltete idővel nedvességgel szívta meg magát, ami instabillá tette a vegyületet, és az eredetileg tervezettnél nagyobb erejű, repeszképző robbanást okozott.

A légzsákok meghibásodása miatt korábbi adatok szerint globálisan 16-an, az Egyesült Államokban 11-en meghaltak és összesen mintegy 180-an megsérültek.

A vállalat februárban ismerte el felelősségét a hibás légzsákok miatt, és bejelentette, hogy kompenzációt fizet.

  • KApcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »