Szélesedik a válság Katar miatt: már Ankara is érintett

Szaúd-Arábia nem engedi meg Törökországnak, hogy támaszpontot létesítsen a területén – jelentette szombaton az SPA szaúdi állami hírügynökség, egy meg nem nevezett helyi tisztségviselőre hivatkozva.

A bejelentés előzménye, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök interjút adott a portugál RTP televíziónak, amelyben felajánlotta Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királynak, hogy országa katonai támaszpontot létesítene a sivatagi királyságban.

„A királyság nem engedheti meg Törökországnak katonai támaszpontok létesítését a területén. A királyságnak nincs erre szüksége. Fegyveres erői és katonai képességei a legjobb színvonalon vannak” – idézte a szaúdi hírügynökség a meg nem nevezett forrást.

Törökország szilárdan támogatja szövetségesét, Katart abban a diplomáciai viszályban, amely az utóbbi, illetve Szaúd-Arábia és több más arab ország között robbant ki az elmúlt hetekben.

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint a Dohával szemben alkalmazott módszerek elfogadhatatlanok és a halálbüntetéshez hasonlítanak. A török elnök kedden újból megfogadta, hogy továbbra is kiáll Katar mellett a viszályban. Leszögezte: az érintett országoknak a problémákat a muzulmán szent böjti hónap, a ramadán vége előtt – tehát legkésőbb június 25-ig – meg kell oldani. A konfliktusban vezető szerepet kell vállalnia a térség rangidős államférfijának, Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királynak – tette hozzá. Tovább a teljes cikkre

Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a múlt hét elején jelentették be, hogy megszakítják diplomáciai kapcsolataikat Katarral, azt állítva, hogy annak vezetése terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és beavatkozik a belügyeikbe. Doha tagadja a vádakat.

Ankara és Doha 2014 decemberében széles körű védelmi megállapodást kötött. A török parlament a múlt héten törvényerőre emelte az egyezménynek azt a pontját, amelynek értelmében Törökország támaszpontot alakít ki és több ezer katonát állomásoztat Katarban.

Törökország ezenfelül a múlt hét óta napi három alkalommal légi úton élelmiszer-szállítmányokat küld az öböl menti diplomáciai viszály miatt kereskedelmi blokád alá vett arab országba.

Forrás: MTI/dpa/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »