Tízezrek tüntettek Rómában

Több tízezren vonultak fel Rómában a legnagyobb olasz szakszervezet (CGIL) által meghirdetett szombati tüntetésen, amelyen a balközép kormány munkaügyi politikája ellen tiltakoztak.

A tömeg „Tiszteletet a munka, a dolgozók méltósága és az alkotmány iránt” feliratú transzparenssel kígyózott végig a két útvonalat követő, majd végül egyesülő római szakszervezeti megmozduláson.

Susanna Camusso, a mintegy ötmillió tagot számláló CGIL főtitkára beszédében kijelentette, ha az olasz kormány azt akarja, hogy az olaszok dolgozzanak, ki kell fizetni a munkájukat. „A kormánynak meg kell hallgatnia a római utcákat megtöltő tömeget, az alkalmi, feketén fizetett munkavégzésbe Olaszország bele fog halni!” – jelentette ki Susanna Camusso.

A CGIL szervezte megmozduláshoz számos más szakszervezet és baloldali politikai erő is csatlakozott, többek között a kormányzó Demokrata Pártból (PD) tavasszal kilépett baloldali politikusok, Massimo D’Alema volt miniszterelnök vezetésével.

A dolgozói érdekképviseletek egyebek közt az úgynevezett voucher-rendszer ellen tüntettek. Ezt Matteo Renzi kormánya vezette be, és eredetileg a fekete munka felszámolását volt hivatott szolgálni az alkalmi munkák körében, elsősorban az olasz családoknál gyakran alkalmazott beteggondozók és takarítók kifizetésére.

A gyakorlatban azonban a pénzutalás helyett beváltható jegyekkel történő bérezés minden ágazatban teret nyert, a szabályos szerződéses munkaviszonyt helyébe lépve. A szakszervezetek népszavazást kezdeményeztek a voucherek eltörlésére. A referendum elkerülése érdekében a római balközép kormány áprilisban törvénnyel módosította a bérezési rendszert, a vouchereket azonban meghagyta.

A CGIL szerint ezzel a kormány továbbra is szabad kezet ad a munkaadóknak, hogy a dolgozóknak jogokat és védelmet biztosító szerződés helyett a semmi ilyesmit nem garantáló módon alkalmazzák őket. Susanna Camusso az államfő, Sergio Mattarella fellépését szorgalmazta az olasz alkotmány és a dolgozók jogai védelmében.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »