Trump zavaros külpolitikája felkavarja a világot

A diplomáciában minél kevesebbet mondanak, annál jobb. Ez egy elég egyszerű íratlan szabály. Néha egy merész elvi megfogalmazás lehet katartikus, azonban a világ ma túlságosan finom az elnöki doktrínák és a piros vonalak eltörléséhez vagy szőnyeg alá söpréséhez, a szerződések heves provokációval járó felmondásához, valamint ellentmondást nem tűrő Twitter-üzenetekhez.

A diplomácia a nyakkendők és záradékok nyelve, a részben nyitott ajtóké, ahol bomba helyett balzsamot szokás használni. A vehemens viselkedésnek megvan a maga haszna az ingatlanpiacon vagy egy valóságshow-ban, a diplomáciában azonban általában bezárja az ajtókat és áldozatokat termel.

Kezdetben szinte lehetetlen volt elhinni, hogy Donald Trump koherens világnézetet vall. Voltak olyanok is, mint Walter Russell Mead – az amerikai külpolitika egyik legtekintélyesebb szakértője – akik azzal érveltek, hogy az elnök már eleve céltudatos, Andrew Jackson-féle, „Amerika az első” politikával rendelkezett.

Eszerint a szövetségeket és a szerződéseket – különösen a kereskedelmi ügyleteket – a nemzeti érdek szűk meghatározása szerint kell mérni, nem pedig a hosszú távú globális stabilitást nézni. Ez egy egyszerűsített, rövid távú stratégia, de legalább volt valami értelme politikai szempontból: Trump választói ugyanis pontosan ezt várták.

A belföldi választási megfontolások elsődlegessége pedig nagyon is fontos Trump világában. Vegyük például a párizsi klímaegyezményből történő kivonulást: ez a döntés rendkívül népszerű az olyan helyeken, mint Dél-Ohio és a Nyugat-Pennsylvania (Pittsburgh kivételével), míg Kaliforniában – ahol több ember dolgozik a napenergia területén, mint amennyi szénbányász maradt az egész országban – felháborodást okozott.

Kapcsolódó cikkünk: Mentik, ami menthető: Kalifornia és Kína együtt a klímavédelemért

Azonban ennél több (vagy éppen hogy sokkal kevesebb?) áll az amerikai elnök külpolitikájának hátterében. Ugyanis van legalább két további bonyolító tényező: ott a gyanú, hogy Trump globális kezdeményezései – különösen az Oroszországgal való furcsa kapcsolat – szorosan összekapcsolható a személyes üzleti érdekeivel, beleértve adósságait is. És természetesen ott van a tudatlanság, a személyes sértettség, az önimádat, valamint az összeesküvés-elméletek gyártásának különös keveréke, amely már-már az elnök jelképévé vált úgy az Egyesült Államokban, mint külföldön.

Korai lenne azt mondani, hogy Trump külpolitikája totális katasztrófa, külföldön azonban a legtöbb politikai vezetőt zavarba ejti az amerikai elnök viselkedése. Hogy csak egy pár példát említsünk nyers és vagdalkozó magatartásával kapcsolatban: nyíltan kritizálta London pakisztáni származású, muszlim polgármesterét a legutóbbi terrortámadás után, Ausztráliától Németországig összeveszett több barátságos külföldi vezetővel, valamint a májusi NATO-csúcson félrelökte a montenegrói miniszterelnököt. Továbbá körülvette magát egy rakás jó képességű tanácsadóval – például James Mattis védelmi miniszterrel, Rex Tillerson külügyminiszterrel és Nikki Haley ENSZ-nagykövettel –, akiket viszont indokolatlanul figyelmen kívül hagy.

Trump elnökválasztási kampánya tükrözte a jogos amerikai nyugtalanságot a globális status quo kapcsán. A második világháború vége óta érvényben lévő diplomáciai felépítés és pénzügyi követelmények berozsdásodtak: tehát belföldön nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogyan lehet fenntartani a középosztályt a globalizáció és a robotika korában. Trump új ígéreteket tett ezekben a kérdésekben. Felszólalása, hogy a NATO szövetségeseknek agresszívabban kell fellépniük a saját védelmükben, különösen a terrorista fenyegetés ellen, értékes továbbvitele volt az Obama- és Bush-adminisztrációk által megfogalmazottaknak.

Kína-politikája különösen furcsa. Ha akaratlanul is, de valószínűleg annyit tett Kína megerősítése érdekében, mint amennyit George W. Bush is, hogy támogassa Iránt. Különösen rossz lépésnek bizonyult, hogy beiktatása után azonnal kivonta az Egyesült Államokat a Csendes-óceáni Szabadkereskedelmi Egyezményből (TPP), amely egy erős kereskedelmi megállapodást, és implicit módon biztonsági védelmet jelentett volna Kínával szemben.

A tudás és a finomság hiánya (például a Katar ellen irányuló Twitter-hadjárat, amely nem mellesleg otthont ad az egyik legfontosabb amerikai katonai támaszpontnak) kevésbé stabil hellyé tette a világot. A világnak átgondolt vezetésre van szüksége – különösen most, mikor már Európát is sorozatos terrortámadások érik, valamint sok helyen felütötte fejét a radikális nacionalizmus. Az ilyen fajta vezetés természetesen furfangot és önelégültséget igényel. De kegyelemre, alázatosságra és bizonyos fokú nagylelkűségre is szükség van. Ezek pedig látszólag nem olyan tulajdonságok, amelyeket Donald Trump birtokol.

A konklúzió az, hogy Trump külpolitikájának és adminisztrációjának jövője jobban függ az elnök személyiségétől, mint munkatársainak koherens politikai döntéshozatali kísérleteitől. Trump „játszótere” szűkül, ezért egyre elkeseredettebben próbál figyelmen kívül hagyni fontos dolgokat, ez pedig káoszt okoz a nemzetközi rendben. Általánosságban véve figyelmetlen volt a szövetségeseivel és majdnem-szövetségeseivel történő kapcsolattartásban. Viselkedése nehezebbé teszi az Egyesült Államoknak, hogy meggyőzze az olyan országokat, mint például Németország, hogy segítsen egy esetleges valódi válság leküzdésében.

Forrás: Bloomberg / Kitekintő