Jobb későn, mint soha: túltette magát az USA az Y2K-n

Úgy tűnik, hogy az amerikai kormány – igaz, 17 évvel később – feladta a küzdelmet az Y2K problémával. A Trump-adminisztráció ugyanis végre valahára eltörölte azokat az intézkedéseket, melyek az Y2K-ra történő felkészülést szolgálták.

Egy csütörtökön kiadott rendeletében Trump elnök eltörölt egy tucat felesleges papírmunkával járó adminisztrációs előírást, beleértve azt a követelményt, ami eddig arra kényszerítette a szövetségi hivatalokat, hogy minden beszerzett szoftver esetében ellenőrizzék, illetve kérjenek garanciákat azok Y2K-biztos mivoltára.

Másik jó példa a szükségtelen papírmunkára, hogy a Pentagonnak papíron kellett rögzítenie minden egyes alkalmat, amikor egyik kisvállalkozójának fizetett. Ez évente körülbelül 1200 felesleges munkaórát jelentett a hadügyminisztériumnak.

„Olyan dolgokat keresünk, amelyek elvégzése mindenki szerint teljes időpocsékolás” – mondta Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezetési és költségvetési részlegének igazgatója. „A kormány végre kipucolta a szekrényét” – tette hozzá.

A Fehér Ház által csütörtökön megszüntetett, több mint ötven előírásból hét foglalkozott az Y2K-hibával – áll az Igazgatási és Költségvetési Hivatal (OMB) jelentésében. A hivatal tisztviselőinek becslése szerint a változások több tízezer munkaórát takaríthatnak meg a szövetségi kormányban.

A rendelet a hét előírás törlését azzal indokolta, hogy a kormányzatnak sikerült zavar nélkül átvészelnie a jól ismert, 2000-es évvel kapcsolatos informatikai fenyegetést, ezért a továbbiakban már nem kell erre felkészülniük a hivataloknak.

Az OMB nem szolgáltatott becslést arról, hogy eddig mennyi idő ment el feleslegesen az Y2K papírmunkájával, de Linda Springer, a hivatal vezető tanácsadója elismerte, hogy nem sok, mivel ezeket a követelményeket a gyakorlatban már gyakran figyelmen kívül hagyják.

Mulvaney elmondta: reméli, hogy a nyilvánosan megszüntetett szabályok arra fogják inspirálni a szervezeti egységeket és ügynökségeket, hogy felülvizsgálják saját politikáikat és eljárásaikat a hatékonyság növelésének érdekében. Kifejtette: az erőfeszítés nem arra szolgál, hogy csökkentse a szövetségi munkaerőt, hanem hogy az így felszabaduló kapacitásokat sokkal produktívabb célokra tudják fordítani.

A dereguláció Donald Trump egyik fő törekvése: vegyük például, hogy eddig annyi elődje által bevezetett szabályozót vont vissza, mint amennyit a három korábbi elnök összesen az eljárást lehetővé tévő törvény 1999-es bevezetése óta.

Egy pár példa:

Forrás: Bloomberg

Felkapott hírek

Friss hírek

Mihai Tudose

Megvan az új román kormányfő, máris szétszedi a sajtó

Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással hétfőn Mihai Tudosét, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra. A keddi román lapokban megjelent véleménycikkek szerzői a miniszterelnök-jelölt állítólagos titkosszolgálati kötődéseit kommentálták.

Read More »