Kamatot emelt a Fed, mégis csalódtak a befektetők

Huszonöt bázisponttal 1,25 százalékra emelte az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank-rendszer, a Federal Reserve (Fed) monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.

A Fed legutóbb az idei második kamatdöntő ülésén, a márciusin emelte 25 bázisponttal az irányadó kamatot 1,00 százalékra a piaci várakozásoknak megfelelően, ezt megelőzően pedig a tavaly decemberi ülésén, szintén 25 bázisponttal 0,75 százalékra.

A decemberi volt a Fed első kamatemelése egyéves szünet után, azt követően, hogy gazdaságösztönző céllal közel tíz évig folytatott zérókamat-politika után 2015 decemberében elindította a kamatemelési ciklust.

A Fed irányadó kamatlábának hosszú távú átlaga 5,80 százalék. A kamatláb 20 százalékon érte el a csúcsát 1980 márciusában és 0,25 százalékon a mélypontját 2008 decemberében.

A jegybank kisebb csalódást okozott a befektetőknek

Az előző, május eleji kamatdöntő ülés jegyzőkönyve szerint a testület úgy látta, hogy “még az idén” elkezdődhet a Fed 4500 milliárd dolláros kötvényállományának csökkentése. A jegyzőkönyv szerint a csökkentést “fokozatosan és kiszámíthatóan” kell végrehajtani.

A szerdai kamatüléstől sokan azt várták, hogy a Fed pontosan kijelöli a kötvényállomány csökkentésének a menetrendjét. Sokan pedig úgy vélték, hogy a startpisztoly is eldördül, azonnal beindítják a folyamatot. Ez azonban elmaradt, a piac szereplői pedig bizonytalanságban maradtak.

A szerdai kamatdöntés után megkérdezett elemzők többsége úgy foglalt állást, hogy fontosabb a jegybankmérleg csökkentése, mint a kamatemelés. A megkérdezett szakértők nagyobbik része szerint azzal, hogy elmaradt a kötvényállomány csökkentésének elindítása, most arra számítanak, hogy a végrehajtás üteme drasztikus lesz, és hogy szeptemberben minden bizonnyal gőzerővel beindul a folyamat.

Ezzel egy időben a szakértők nagyobbik része már nem számít szeptemberi kamatemelésre, szerintük a legközelebbi emelés  decemberben lesz.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

Read More »
Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »